Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

Pesty László elmondta: 15 hónapja tart a kampány. Egy évvel ezelőtt már megvolt az egymillió online ajánlás, és összegyűjtötték a szükséges számú aláírást Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Svédországban, Szlovéniában, Spanyolországban, Lettországan és Írországban. A végére hagyták Belgiumot, az utolsó órákban még ott gyűjtik az aláírásokat. Tapasztalata szerint Belgiumban a flamand közösség volt fogékony a felhívásra.

Hozzátette: jelenleg 97,5 százalékon állnak, véleménye szerint a hátralévő órákban Belgiumban is össze tudják gyűjteni a szükséges számú aláírást.

Pesty László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is a vendége volt pénteken, ott arról beszélt, a kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió központi szervei kiemelt figyelemmel kezeljék a nemzeti régiókat, az őshonos nemzeti kisebbségeket és az őshonos kisebbségek közvetlenül is részesülhessenek az EU kohéziós forrásaiból nyelvük, kultúrájuk megőrzéséért. Jelezte: több mint 25 őshonos nemzeti kisebbség él az uniós tagállamokban.

Véleménye szerint az európai polgári kezdeményezés rosszul működik, az elmúlt kilenc évben 76 ilyen kezdeményezés indult és mindössze hat tudta teljesíteni a feltételeket.

Korábban írtuk

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.

Az aláírások gyűjtése 2019. május 7-én indult. A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság többször is meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés határidejét, amely így 2021. május 7. lett.