Magyarországnak nem szabad részt vennie ebben a háborúban, magyar katonákat nem kell odaküldeni, ezt a baloldali javaslatot el kell utasítani – fogalmazott Gulyás Gergely.

Hirdetés

Megerősítette: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb a béke újra visszatérjen és Magyarország ebbe a katonai konfliktusba ne sodródjon bele.

Aláhúzta: sokat kell tenni annak érdekében is, hogy a határainkat meg tudjuk védeni és a menekülteket szervezetten be tudjuk fogandi.

Gulyás Gergely azt mondta: bíznak abban, hogy a háborús veszély a lehető leghamarabb megszűnik. A NATO-tagországok is egységesek és a NATO-tagállamok védettségét közösen biztosítják.

Korábban írtuk

Emlékeztetett: a miniszterelnök csütörtök este Brüsszelben tárgyalt az unió állam- és kormányfőivel, ahol a magyar álláspont végig az volt, hogy közös uniós álláspontot kell kialakítani és Magyarország mindent támogat, ami az unió tagállamai számára elfogadható.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: az Oroszország által indított katonai akciót Magyarország elítéli, az ezzel összefüggő szankciókat a külügyminiszterek most véglegesítik.