Fotó: Demokrata.hu/T. Szántó György
Hirdetés

A Mindenki Magyarországa Néppártot (MMN) a Csongrád-Csanád Vármegyei Bíróság bejegyzésre alkalmasnak találta, ám később a Legfőbb Ügyészség kifogásokkal élt, így a párt bejegyzése egyelőre nem történt meg, és az ügy másodfokra került – tudatta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke nem ismertetett további részleteket, ám szerinte mindez elfogadhatatlan egy demokratikus jogállamban.

Márki-Zay egy hónapja azt jelentette be, hogy május elején tartja alakuló közgyűlését az MMN, ám ez most kétségessé vált.

Hódmezővásárhely polgármestere jelezte, hogy önállóan mérettetné meg magát a 2024-es európai parlamenti választásokon. Évértékelő sajtótájékoztatóján kijelentette: mivel az EP-választásokon csak pártok indulhatnak, a Mindenki Magyarországa Mozgalom úgy döntött, szükség van egy pártra. Márki-Zay szerint nincs jelentősége annak, ha minden politikai erő önállóan indul, mert ez egy tisztán listás választás. Hozzátette: bízik abban, hogy az ellenzék esélyeire nem lesz befolyással az önálló indulás az önkormányzati választáson.

A polgármester szót ejtett arról, hogy az ellenzéknek a 2024-es önkormányzati választáson nem pártjelöltekként, hanem helyi lokálpatrióta szövetségek formájában kellene elindulni. Azt állította, ha az együttműködésről nem jön össze a megállapodás, akkor lesz szükség előválasztásra. Hangsúlyozta: az MMN a rendszer ellenzéke kíván lenni, ellentétben a minél nagyobb ellenzéki frakcióért egymással harcoló pártokkal. A hosszú távú tervekről szólva pedig elmondta: a párt az Európai Néppárt tagpártja kíván lenni.

Korábban írtuk

Tavaly augusztusban a Magyar Nemzet megkeresésére Márki-Zay Péter azt nyilatkozta, hogy a hiteles ellenzéki szereplők közül bárkivel együttműködnek, aki leváltaná a kormányt, egyedül a Demokratikus Koa­lícióval kizárt a kooperáció.

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje még tavaly májusban beszélt először arról, hogy saját pártot alapít, azonban egykori hívei közül többen is jelezték, hogy nem kívánnak csatlakozni a kezdeményezéshez. Ezután Márki-Zay volt gazdasági tanácsadója, Király Júlia közölte: „Életem első 65 évében sem voltam se párttag, se politikus. Életem hátralévő részében sem leszek. Maradok egyszerű tanárember.”

 Az MMM korábbi elnökségi tagja, Márki-Zay egyik leghűségesebb követője, Lukácsi Katalin is úgy nyilatkozott korábban, nem csatlakozik az új párthoz.

Hadházy Ákos is kimarad a politikai projektből, pedig a hatpárti baloldal miniszterelnök-jelöltje a kampányban még korrupcióellenes miniszterként emlegette.

„Régi barátságunkra és az irántad érzett változatlan és őszinte megbecsülésre tekintettel próbálok nagyon udvariasan, de lényegre törően fogalmazni: minden ellenkező híreszteléssel szemben én nem kívánok részt venni az általad most bejelentett párt munkájában” – fogalmazott idén januárban a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben az országgyűlési képviselő. Hadházy Ákos leszögezte, hogy bármilyen új pártot csak erős alapokon, széles körű összefogással, megfelelő időben szabad elindítani. Szerinte ezek hiányában a legjobb szándékkal indított kezdeményezés is csak egy lesz az egyszemélyes törpepártok szomorúan hosszú sorában.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.