A rendezvény során a kerékpározó eurokraták beszámoltak az út során szerzett tapasztalataikról. Több hozzászóló is kiemelte, hogy míg Németországban és Ausztriában a kerékpárutak kitűnő állapotban vannak és általában a Duna mellett haladnak, addig a magyar hálózat helyzete lesújtó. Elmondták, hogy a Duna melletti bicikliút magyar szakasza a legtöbb helyen gyakorlatilag használhatatlan. Az elvben kerékpárút hol a közúton halad, hol messze a parttól, illetve sokszor gyakorlatilag eltűnik, a városokban pedig követhetetlen. A külföldi résztvevők azt kérdezték a kerekasztal-beszélgetésen jelenlévő kevés magyartól, nem gondoljuk-e, hogy a kerékpárutak elhanyagolásával nem csak a hazai lakosokat fosztjuk meg a normális biciklizés lehetőségétől, de jelentős bevételtől is elesik így az ország, hisz sok nyugati kerékpáros turista épp emiatt nem vállalkozik arra, hogy bejöjjön az országunkba. Másutt komoly bevételt jelent a vendéglátóhelyeknek, boltoknak, szállodáknak a nagyszámú kerékpáros turista. A nemzetközi csapat legmeglepőbb tapasztalata az volt, amikor egy magyar településen kritikusan közölték velük, hogy a városok közötti kerekezés nem része a magyar kultúrának – számol be a Levegő Munkacsoport.
Elégedetlenek az eurokraták a magyar kerékpárutakkal
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/elegedetlenek-az-eurokratak-a-magyar-kerekparutakkal-55586/
legfrissebb a rovatban

Egybeérnek a magyar és az amerikai érdekek
Trump az az erős vezető, aki képes lenne békét teremteni Ukrajnában is – mondta Szánthó Miklós.

Uniós biztossal tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Thierry Bretont, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagját.

Heves zivatarokra és felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológia
Hullámzó frontrendszer éri el Magyarországot, ami kiadós csapadékot és heves zivatart okozhat.
Megjelent a Demokrata legfrissebb száma

Nem vagyunk a Nyugat alattvalói
Interjú Robert C. Castellel és Kásler Miklóssal; Jön a családpolitika 2.0; Botrányos hódmezővásárhelyi buszbiznisz; Közszolgálatiság svéd módra
kiemelt hírek

Katonai szakértő: „Zelenszkij egyszerűen le lesz tartóztatva”
Az ukrán elnök „a végsőkig küzdeni fog a konfliktus folytatásáért.”
Egybeérnek a magyar és az amerikai érdekek
Trump az az erős vezető, aki képes lenne békét teremteni Ukrajnában is – mondta Szánthó Miklós.