Korózs Lajos a Magyar Nemzeti Bank elemzésére hivatkozva azt mondta: a járvány alatt hozott kormányzati intézkedések költségvetésre gyakorolt hatása a nemzeti össztermék (GDP) százalékában a családok és nyugdíjasok esetében nulla százalék, a munkahelyvédelemnél 0,5 százalék, a munkahelyteremtési programokban pedig 0,7 százalék volt.

Hirdetés

A szocialista politikus a tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos visszavezetését igazságtalannak nevezte, mert – mint mondta – nem segít „az alul levőknek” és aránytalanul sokat juttat azoknak, akiknek milliós nyugdíja van.

Hozzátette: az MSZP azt javasolja, hogy jövő januárban minden nyugdíjas egy teljes havi nyugdíjat kapjon, melynek összege egységesen 140 ezer forint.

Korábban írtuk

Kitért arra: a svájci indexálás figyelembevételével 6,5 százalékos nyugdíjemelésnek kellett volna megvalósulnia idén, szemben a tényleges 2,8 százalékkal. Azoknál a nyugdíjasoknál, akik százezer forintnál kevesebbet kapnak, Korózs Lajos szerint azonnali nyugdíjkorrekciós program kidolgozására van szükség, a 140 ezer forintos átlagnyugdíj alattiaknak pedig a járványidőszak kompenzálására egyszeri, húszezer forintos készpénzjuttatást indítványoztak.

Emellett az MSZP a jövő évi költségvetés-tervezethez benyújtott módosító javaslatában indítványozta a több mint tíz éve nem emelkedő közgyógyellátás mértékének megduplázását, valamint szintén kétszeresére növelték volna a méltányossági nyugdíjemelés és az egyszeri segély keretét.

Elmondta: tavaly több mint hatvan ezren kértek méltányossági nyugdíjemelést, közülük csak 34 ezren kaptak juttatást, ami átlagosan 3500 forintos emelést jelent. Segélyt pedig az igénylő 54 ezer helyett csak 33 ezren kaptak tavaly – tette hozzá. Korózs Lajos szerint a keretösszeg duplájára emelése nem jelentene pluszkiadást, mert körülbelül akkora összegben nem váltották be az Erzsébet-utalványokat, mint amekkorára szükség lenne a keret emeléséhez.

Közölte azt is: az MSZP továbbra is kéri, hogy a szociális ágazatban dolgozók az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan kapjanak egyszeri 500 ezer forintos juttatást, mert az átlagbérhez képest tíz év alatt felére csökkent a szektorban dolgozók bére – mondta.