Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Jenei János, a cég IT-megoldásokért felelős igazgatója a lapnak elmondta: az elektronikus kézbesítési rendszeren keresztül a küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a Posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül követhetik az ajánlott és a tértivevényes levelek útját.

A papír alapú tértivevények év végi kivezetését kormányrendelet írja elő, januártól csak elektronikusan hozhatók létre a kézbesítést igazoló visszajelzések a hivatalos iratokat feladók számára.

Jenei János kiemelte: az állami hátterű cég a következő két-három évben nagyszabású digitális átalakuláson esik át. A kihívás óriási, hiszen a 30 ezer dolgozót foglalkoztató cégnél 650 alkalmazás fut párhuzamosan, 2800 szolgáltatási ponton, postákon, logisztikai bázisokon, üzemekben, irodákban – mutatott rá.

A kézbesítés elektronikussá tételével az ügyfél számára átláthatóvá, ezáltal biztonságosabbá válik a folyamat, a Posta számára pedig hatékonyabb lesz a kézbesítés, gyorsul a feldolgozás – hangsúlyozta az igazgató.

Jelezte: a levelek után a következő 2-3 évben az automatizált csomagfeldolgozás és csomagkézbesítés kifejlesztése lesz a fő irány a Magyar Postánál.