Éles lesz a verseny
Míg a szomszédos választókerületben fényes győzelmet aratott és bejutott a parlamentbe Harrach Péter, a Fidesz–KDNP közös jelöltje, addig a Pest megyei 2-es számú választókerületben jóval szorosabb eredmény született: a jelöltek az első fordulóban kisebb különbséggel végeztek.
Az első helyen a Fidesz–KDNP jelöltje, Bábiné Szottfried Gabriella áll, aki az első fordulóban összesen 11 ezer 837 szavazatot szerzett. Ez az összes szavazat 37,79 százaléka. A második helyen az MSZP jelöltje, dr. Jakab Zoltán végzett, 7 ezer 25 szavazattal, az összes szavazatok 22,43 százalékát szerezve meg. Bethlen Farkas független jelölt végzett a harmadik helyen, 16,70 százalékkal, rá 5 ezer 232 választópolgár adta le a voksát. Ők hárman jutottak be a harmadik fordulóba. Kiesett a negyedik helyen végző Fehér Zsolt, a Jobbik jelöltje, akire 4 ezer 365 szavazatot adtak le. A jelölt ezzel az összes szavazat 13,94 százalékát szerezte meg. Nem vehet részt a második fordulóban az ötödik helyen végzett Elekes Balázs, a Lehet Más a Politika jelöltje sem, akire 2 ezer 861-en szavaztak és így 9,13 százalékot szerzett.
A Fidesz–KDNP jelöltje, Bábiné Szottfried Gabriella Vácott mind a harminc szavazókörben az első helyen végzett, annak ellenére, hogy volt néhány, a szocialisták fellegvárának tartott lakókörzethez tartozó szavazókör, ahol szinte fej-fej melletti küzdelem alakult ki. A Földváry iskola két szavazókörében például összesen csak három, illetve négy szavazattal szerzett többet a Fidesz–KDNP jelöltje, mint a szocialista jelölt. Hasonlóan jó eredmény született Sződligeten is, ahol Bábiné 2006 őszétől a település polgármestere: egyetlen szavazókör kivételével valamennyiben az első helyen végzett, és Gödön is valamennyi szavazókörben nyerni tudott.
Az egyetlen első helyet, amelyben a Fidesz–KDNP jelöltje nem tudott győzni, a független Bethlen Farkas szerezte meg. Bethlen Farkas a harmadik helyen áll, fele annyi szavazatot kapott, mint az első helyen álló fideszes jelölt, ennek ellenére győzelemre számít. 1998-tól Verőce polgármestere, előtte nyolc évig a Dunakanyar Rádió tulajdonosa volt. 1998 óta a harmadik ciklusát tölti polgármesterként, azóta kétszer újraválasztották. Bethlen Farkas Verőcén nagyon népszerű, azonban nem a saját választókerületében indult, hanem a szomszédos váci választókerületben. Többen úgy vélik, ennek egyetlen oka lehet: Harrach Péterrel szemben esélye sem lett volna a győzelemre.
Bethlen Farkas a Demokratának elmondta, először nem akart indulni az országgyűlési választásokon, ám januártól egyre többen keresték meg, és végül meggyőzték arról, hogy jelöltesse magát.
– Azóta többször megfordult a fejemben, hogy visszalépek – mondta munkatársunknak, ám végül mégis úgy döntött, a második fordulóban is indul. – Nagy dilemma előtt álltam. Az egyik énem azt mondta, hogy lépjek vissza, ezzel szolgálom a hazám érdekeit. A másik énem viszont kitartásra ösztönöz, arra, hogy végigcsináljam azt, amibe belekezdtem. Nincs bennem önzés, a térség érdekeit szeretném szolgálni. Gondolkodásmódomban mindig a Fideszhez álltam közel, de nem voltam soha a párt tagja, és a magam részéről nem is szeretem a pártoskodást. Afféle magányos farkasként a szívemre hallgatok, a választók háta mögött semmilyen üzletbe, semmilyen cserébe vagy háttéralkuba nem megyek bele – tette hozzá Bethlen Farkas, aki ha valami csoda folytán a jelenlegi harmadik helyéről bejutna a parlamentbe, ott is magányos farkas lenne – független képviselőként.
A második helyen dr. Jakab Zoltán végzett, 22,43 százalékkal. Neki is feltettük a kérdést, gondolkodott-e vajon a visszalépésen. A baleseti sebészként dolgozó jelölt is kitart a második fordulóban, és mint mondta, a pártja sem gondolkodik a visszaléptetésén. De vajon kikre számít az MSZP-s jelölt, hogyan tudná a támogatását növelni?
– Azoknak a támogatására számítok, akik képviselet nélkül maradtak az első forduló után. Kiesett a Jobbik, az LMP és az MDF is. Nekem az a dolgom, hogy valamennyiüket képviseljem – mondta a Demokratának a szocialista jelölt.
Dr. Jakab Zoltán tehát a képviselet nélkül maradt összes szavazóra számít. Ám optimális esetben is csak 45,5 százalékot tud elérni: ha az első fordulóban megszerzett szavazataihoz hozzáadjuk a Jobbikra és az LMP-re leadott összes szavazatot, akkor is csak 45,5 százalékon áll, és ráadásul egyáltalán nem valószínű, hogy a jobbikosok hajlandóak lennének támogatni egy MSZP-s jelöltet.
Annál is inkább, mert Bethlen Farkas is a jobbikos szavazókra épít. Másra nem is számíthat, mivel keresztény-konzervatív beállítottságát ismerve kétséges, hogy az LMP-s szavazók is támogatnák. Ezzel viszont legjobb esetben is csak a szavazatok harminc százalékát tudja megszerezni és a harmadik helyen végez.
A Fidesz üzenetét megértve sokan a második fordulóban már célzottabban szavazhatnak, hogy az új kormány támogatottságát növeljék. Ezért érthetetlen, hogy miért nem lép vissza Bethlen Farkas, aki ezzel nemcsak a saját személyes kudarcát kerülné el, hanem egy nagyvonalú gesztust is tehetne.
Egyelőre mindhárom jelölt azt mondja, nem lép vissza a második fordulóban. Papírforma szerint tehát ugyanaz a sorrend fog kialakulni, mint az első fordulóban. Persze befolyásolhatja a választási részvétel is az eredményeket. A csalódott jobbikosok könnyen otthon maradhatnak, hiszen pártjuknak már nem tudnak további mandátumot szerezni. Az LMP-szavazó sem valószínű, hogy támogatja majd a szocialistákat.
A második forduló esélyeit a részvételi hajlandóság is befolyásolja. Az első fordulóban a Pest megyei 2. számú választókerületben összesen 44 ezer 306 választópolgárt vettek nyilvántartásba, akikhez 334-en csatlakoztak igazolással szavazók, a külképviseleteken pedig már korábban 64-en adták le a voksukat.
Az első fordulóban összesen 31 ezer 535 választópolgár járult az urnákhoz, ami kimagasló, 70,67 százalékos részvételi arányt jelent, magasabbat az országos átlagnál.
Kemény a küzdelem, de egy szavazókör kivételével mindenütt a Fidesz–KDNP jelöltje szerepelt az első helyen.
– Ez is azt mutatja, hogy Magyarországon az országot sújtó bajokra és problémákra csak a Fidesz tud megfelelő orvosságot – mondta a Demokratának Bábiné Szottfried Gabriella, aki szerint óriási felelősség, amit a Fideszre bíztak a választópolgárok. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte a jobboldal megosztottságát. – Az öt induló közül hárman voltunk jobboldali jelöltek. Egy fideszes, egy független és egy jobbikos. A második fordulóban bent maradtunk ketten: egy fideszes és egy független jelölt.
Tény, hogy a leadott voksokból kitűnik, a Fidesz listájára annyi szavazat érkezett, mint amennyit a Fidesz jelöltjére és a független színben induló Bethlen Farkasra együtt adtak le a választók, akiknek azonban most dönteniük kell. Ha szavazataikat ismét megosztják, könnyen mandátumhoz juttathatják a nevető harmadikat, a szocialista jelöltet, akit a Fidesz iránti gyűlöletre hangolt jobbikosok egy része is támogathat, nem szólva a szocialista visszaléptetésekkel csalogatott LMP-s szavazókról. A verseny tehát élesebbnek és keményebbnek ígérkezik.
A tét azonban nem az, hogy ki jut be ebből a körzetből. A tét Magyarország.
Hernádi Zsuzsa