Hirdetés

Nagykövet asszonynak elmondtam, hogy Magyarország jelenleg története legnagyobb humanitárius akcióját folytatja, már több mint 720 ezer menekült érkezett hozzánk, mindenkinek biztosítunk szállást és ellátást, aki kéri, segítjük a gyermekek iskoláztatását és a szülők munkához jutását is.

„Az Ukrajnába szállított segélyszállítmányok mennyisége pedig már közelíti a 2000 tonnát. Azt is elmondtam nagykövet asszonynak, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter úr a varsói donorkonferencián egy öt pontból álló segélyjavaslatot, segélycsomagot ajánlott fel” – jegyezte meg Menczer Tamás.

Kiemelte: „Készek vagyunk egy kórház és egy iskola újjáépítésére, készek vagyunk arra, hogy mobil otthonokat szállítsunk Nyugat-Ukrajnába az ott lévő belső menekülteknek, ösztöndíjakat ajánlottunk fel ukrán diákoknak, ukrán katonák magyarországi gyógykezelését is felajánlottuk létszámkorlát nélkül, és 130 gyermek speciális gyógykezelésére is készen állunk, tehát segítünk a bajban lévőknek”.

„Ugyanakkor azt is elmondtam nagykövet asszonynak, hogy nagy megdöbbenéssel olvastam tegnap az ukrán energetikai miniszter tanácsadójának, Olena Zerkalnak a nyilatkozatát, aki arról beszélt, hogy jó lenne, hogyha történne valami azzal a vezetékkel, amely az olajat szállítja Ukrajnán keresztül Magyarországra” – hangsúlyozta Menczer Tamás.

Kiemelte: „Ez egy rendkívül megdöbbentő és elfogadhatatlan nyilatkozat, egyáltalán nem segíti a partnerséget. A magyar kormány álláspontja világos, az ország energiaellátása biztosított, a magyar családokat és a rezsicsökkentést megvédtük és meg is fogjuk védeni az elszabaduló energiaáraktól. Nem engedjük, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg” – zárta videóját Menczer Tamás.

Korábban írtuk