Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Hirdetés

Közölte: két hiba biztosan történt. Az egyik, hogy a vádlott tíz év helyett öt évet kapott. A másik hiba az volt, hogy le sem ülte az öt évet, feltételesen szabadlábra helyezték.

A kormány mindent megvizsgál annak érdekében, hogy még egy ilyen tragédia ne történhessen – mondta a kormányszóvivő, hozzátéve: az Országos Bírósági Hivatalnak ki kell vizsgálnia az esetet.

A Kúriának olyan jogegységi határozatokat kell hoznia, amelyek iránymutatóak a bíróságok számára, hogy ilyen tragédia még egyszer történhessen meg – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a Szeviép-ügyben erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja.

Az ügy arról szól, hogy Botka László, szegedi polgármesterként nagy építőipari beruházásokat írt ki, amelyeket a Szeviép nyert el. A cég megkapta a pénzt az önkormányzattól, az alvállalkozókat viszont már nem fizette ki. Volt olyan alvállalkozó, aki önkezével vetett véget életének, mert nem jutott pénzéhez – közölte a szóvivő, hozzátéve: tragédiák kísérték az ügyet.

Hollik István szerint a bírósági szervezeteknek reagálniuk kell a történtekre, mert nem mehet minden úgy, ahogy eddig zajlott az igazságszolgáltatásban.

Tenniük kell valamit, hogy a független igazságszolgáltatásba, a bírókba vetett bizalom helyreálljon – tette hozzá.

A bíróságoknak is mindig figyelembe kellene venniük a társadalom elvárását és a családok védelmét, és ezek alapján kellene meghozniuk a lehető legszigorúbb döntést – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Völner Pál felidézte, a győri gyerekgyilkosság elkövetőjét korábban azért ítélték szabadságvesztésre, mert kalapáccsal bántalmazta az ágyban fekvő élettársát. A bíróság ebben az ügyben öttől tíz évig terjedő börtönt szabhatott volna ki, de a legcsekélyebb büntetés mellett döntött, és később még ebből is elengedtek, hiszen az ítélethirdetés után két évvel a férfi már szabadlábon volt.
Hozzátette, a gyermekek felügyeleti jogát ugyan megvonták a férfitől, de a láthatást engedélyezték neki. Hiába fellebbezett az ügyészség a döntés ellen, a bíró ennek ellenére kiengedte a férfit.
Az államtitkár szerint a bíróságokra 1990 óta folyamatos nyomást helyez az a civil szervezetek által erőltetett szemlélet, miszerint az elkövető is áldozat.
Kitért arra is, egész Európában a magyar büntetőjog az egyik legszigorúbb, de ez nem elég, hiszen a jogszabályokat a bíróságoknak alkalmazniuk is kell.
Völner Pál a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, a felsorolt problémák azt támasztják alá, hogy működési zavarok vannak a bírósági rendszerben.
Hozzátette, az igazságügyi miniszter által az ügyben kezdeményezett vizsgálat nyomán biztosan lesznek olyan intézkedések – akár a felelősség, akár a szabályozás tekintetében -, amelyek a jövőben szűkítik az ilyen esetek lehetőségét. (MTI)