Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

Az előterjesztés szerint bárki, aki bizonyítékot szolgáltat bizonyos büntetendő cselekményekkel, magatartásokkal kapcsolatban, az önkormányzat érdekeit sértő bűncselekményről, a városban elkövetett szabálysértésről, díjban részesül, amennyiben „az általa szolgáltatott bizonyíték alapján eljárás kerül lefolytatásra, majd jogerős bírósági ítélet, vagy hatósági döntés az elkövetőt elmarasztalja”.

A díj összege legfeljebb százezer forint lehet, pontos összegét a polgármester határozza meg a cselekmény tárgyi súlya és az információ fontossága függvényében – olvasható az előterjesztésben.

A rendelettervezet a Büntető törvénykönyvet, a szabálysértési eljárást, valamint a közgyűlés korábbi, 2013-as, a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletét említi, megjegyzi, hogy „a korrupció megelőzése kiemelt feladat, az államnak és az önkormányzatoknak kötelessége fellépni ellene”.

Korábban írtuk

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester az előterjesztés vitájában elmondta, nemcsak a korrupció, hanem például a hétvégente a mártélyi üdülőterületen tapasztalható vandalizmus, vagy az illegális szemétlerakás és a mérgező hulladékégetés ellen is szeretnének így fellépni.

Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) „felháborítónak, szégyenletesnek, az ötvenes, hatvanas évek besúgóit, spiclijeit, kellemetlen és tragikus éveit idézőnek” nevezte az előterjesztést, amivel szerinte a város évtizedeket lépne vissza, és negatívan hatna az ott élőkre. Hozzátette, az önkormányzatnak most is vannak eszközei, ezért fejlesztették éveken át a térfigyelő kamerarendszert.

Erre a városvezető úgy reagált, a Fidesz a házmesterpárt, fideszes polgármesterek tesznek feljelentést saját polgáraik ellen kommentek miatt, és hiába ígérte, a Fidesz nem számoltatta el a tíz évvel ezelőtti visszaéléseket sem.

Törvényben foglalt állampolgári kötelezettség a törvényszegést feltárni, bejelentést tenni egy észlelt bűncselekményről – mondta.

A díj csak jogerős ítélet esetén jár – húzta alá Márki-Zay Péter. Hozzátette, a kamerarendszer szerinte is kell, fejleszteni is kívánja még idén.

Krupniczer Ferenc (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) megjegyezte, bevetett gyakorlat ez, a rendőrség is ad nyomravezetői jutalmat.

Lőkösné Nagy Sarolta (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) szerint pontosítani kell, hogy intézményi szinten a vezetői felelősség szerepe legyen hangsúlyosabb.

Horváth Zoltán (Szeretem Vásárhelyt Egyesület – Fidesz-KDNP) szerint az elképzelés „polgárt a polgárral, szomszédot a szomszéddal” állít szembe.

A rendeletet kilenc igen, négy nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete közleményben reagált. Ebben azt írták, hogy a „spiclitörvény” nemcsak az önkormányzat vagyonával szembeni bűncselekményekre terjed ki, hanem a szabálysértési törvény, de különösen a közösségi együttélés szabályait meghatározó helyi rendelet hatálya alá eső minden szabálysértésre. Utóbbi rendelet pedig alapvetően a lakosság egymás közti viszonyait kezeli, illetve kollektív kötelezettségeit határozza meg.

„A spiclitörvény szerint tehát Hódmezővásárhelyen fel lehet jelenteni az önkormányzatnál pénzért például azt, aki nem gondoskodik az ingatlana környezetében lévő közterület gyommentesítéséről, a fű vágásáról, nem jó helyen sétáltatja a kutyát” – írták.

Megjegyzik, a polgármestert támogató képviselői többség a rendeletet megszavazta, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői nemmel voksoltak.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezetének álláspontja szerint egy ilyen rendeletnek semmi keresnivalója nincs 2020 Magyarországán – írják.