Elfogadta az Európai Parlament a jövő évi uniós költségvetést
Bár az EP eleinte ennél jóval nagyobb kiadásbővülés mellett kardoskodott, a nemzetközi gazdasági válság szorítását és a takarékosság szükségességét figyelembe véve végül beleegyezett a mérsékeltebb emelkedésbe.
Az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács szerdán, a pénzügyminiszterek találkozóján hagyta jóvá a költségvetésről szóló jogszabályt, amelyről a két intézmény tárgyalódelegációja már a múlt hónap közepén megállapodásra jutott. A miniszterek úgy fogalmaztak: a kompromisszum megtalálta a helyes arányt a büdzsé mértékének – a tagországok konszolidációs erőfeszítéseit is segítő – korlátozott emelése, valamint a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés ösztönzését szolgáló intézkedések finanszírozása között.
A jövő évi büdzsében az ideinél egymilliárd euróval több, közel 44 milliárd euró áll rendelkezésre a kohéziós kiadásokra. Mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokra, valamint piaci intézkedésekre szintén csaknem 44 milliárd eurót szánnak az unióban.
A csütörtöki plenáris EP-vitában Surján László (KDNP) korábbi költségvetési EP-jelentéstevő üdvözölte, hogy a megállapodás lehetővé teszi, hogy az EU jövőre is működőképes legyen.
Úgy vélte, a Magyarország számára legfontosabb sorok is „mondhatni, érintetlenül maradtak”. Biztosított a mezőgazdasági politika működése, a „konvergenciasoron” pedig majdnem 9 százalékos emelkedés következik be. Az apróbb tételek közül is kiemelte az iskolatej-programra fordítható kiadások összesen 9 millió eurós növekedését.
Mint mondta, „olyan javaslatok is elfogadásra kerültek, melyek nem kérnek többletpénzt, ám kisebbségvédelmi szempontból rendkívül fontosak. Ilyen például az a rendelkezés, amely szerint az uniós Kultúra program kereteiből 2012-ben támogatni kell a veszélyeztetett nyelvek megmaradását segítő intézkedéseket is.”
Surján László hozzátette, az EP megítélése szerint többet lehetne tenni annak érdekében, hogy a költségvetés a gazdasági válság leküzdését szolgálja.
Írásos hozzászólást nyújtott be a vitához Göncz Kinga (MSZP). Ebben jelezte: elfogadhatatlannak tartaná, ha a 2012-es költségvetésben éppen a szociális célú programokra és projektekre nem jutna elég a pénz. „Elfogadhatatlan lenne, ha a pénzhiány azokat sújtaná, akik a legjobban rászorulnak. A források kiapadása a munkanélküliség leküzdését, a társadalmi felzárkózást támogató Európai Szociális Alapból lekötött programokat is veszélyeztetheti. A hiány pótlására tett tagállami vállalásokat ezért szigorúan számon kell kérni a kormányokon” – fogalmazott a képviselő.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy „a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség kiépítése a Lisszaboni Szerződés óta emelkedett közösségi hatáskörré, és ez több ráfordítást igényel.” Azt is üdvözölte, hogy „a parlamentnek sikerült még az Európai Bizottság javaslatánál is nagyobb támogatást kiharcolnia a kötelezettségvállalások szintjén a polgárok biztonságát és a nyitottabb Európát szolgáló célokra”.
(MTI)