Fotó: MTI/Kiss Gábor
Hirdetés

A legfelsőbb bíróság ítélete hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és elrendelte az ügy érdemi tárgyalását, melyre október 10-én kerülhet sor – idézte Kincses Elődöt az MTI-hez eljuttatott közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Az ügyvéd emlékeztetett, hogy a bukaresti táblabíróság tavaly októberi elsőfokú határozatában másodjára utasította el Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte, arra hivatkozva, hogy nem illetékes az ügyben.

A román legfelsőbb bíróság honlapján közzétett május 22-i ítélet szerint a bírák a 4725 lejes (355 ezer forint) perköltség kifizetésére is kötelezik a román államelnöki hivatalt.

A felperesek úgy értékelték, a mostani döntés félsiker, és azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy októberben végérvényesen megnyerik a pert.

Tőkés László rámutatott: a kitüntetés visszavonása annak a történelemhamisításnak a szerves részét képezi, mely a temesvári népfelkelés lejáratását is célozza. „E mostani per is a történelmi igazság elismertetéséért folyik, s azért, hogy megálljt parancsoljunk annak a magyarellenes kurzusnak, mely 1989 óta is domináns módon érvényesül Romániában. Épp ezért bátran kijelenthetjük: e per legnagyobb tétje a magyarellenes politika leküzdése” – idézte a közlemény.

Korábban írtuk

Kincses Előd hangsúlyozta, hogy a volt püspök semmi olyat nem követett el, amiért vissza lehet vonni tőle a kitüntetést. A román elnök, Klaus „Iohannis egy románra rosszul lefordított kijelentés miatt döntött mégis így, ugyanakkor fontos leszögezni: a kijelentés nem azonos a tettel” – idézte az ügyvédet az EMNT. Emlékeztetett: a kitüntetés visszavonását Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea szociáldemokrata párti politikusok javasolták, akik egyben tagjai is a döntéshozó testületnek, így saját javaslatukról kellett szavazniuk. Szerinte az októberben esedékes tárgyaláson meg fogják állapítani, hogy Andronescu és Firea törvénysértést követtek el, és a védelemhez való jog is sérült. „Várhatóan október 10-én végérvényesen megnyerjük ezt a pert” – mondta Kincses Előd.

Tőkés László a Ceausescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Basescu államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom huszadik évfordulóján. Ezt a kitüntetést azonban Klaus Iohannis 2016 márciusában visszavonta. Az elismerés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László tusványosi előadásában felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.