Azt írták: a rajtaütés kedden történt, a nyomozók házkutatást is tartottak, a lakásban készpénzt és útleveleket találtak. Lefoglalták a bűncselekményhez használt gépjárművet is.

Hirdetés

A férfi a gyanú szerint ez év áprilisától próbált albán állampolgárokat Nyugat-Európába juttatni a Liszt Ferenc-repülőtéren keresztül. A csaknem hét hónapon át tartó bűncselekmény-sorozatot társával együtt követte el. A csempészett migránsokat Magyarországon munkásszállókon és hostelekben pihentették, és segítséget nyújtottak abban, hogy az embereket az államhatárról Budapestre vigyék. Segítették a repülőjegyek megvásárlását, esetenként hamis okmányok beszerzését is.    

Az 54 éves albán férfi ellen embercsempészés bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást. Társát nemzetközi elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk