– Egyetért azzal, hogy a rendszerváltás még nem fejeződött be?

– Ez akadémikus kérdés, jó vitatéma, de nehéz eldönteni, kinek van igaza. Az én véleményem az, hogy a rendszerváltás nem fejeződött be. De például a politikatudomány szerint igen, mert egy országban, ahol már három szabad választást tartottak egymás után, ott a politikai rendszer stabil, a rendszerváltás konszolidálódott. Én rendszerváltás helyett inkább rezsimváltást szoktam mondani. Érdemes megnéznünk, hogy a rendszer szót kik és hogyan kezdték el használni. Kádárék rendszerellenesnek bélyegezték meg azokat, akik valamilyen módon nem értettek egyet a rendszerrel. Először rendőrségi, politikai iratokban említették azt, hogy vannak rendszerellenesek. Tehát Kádárék kezdték el rendszerként értelmezni a saját hatalomgyakorlásukat. Ez az ötvenes évekbeli strukturalista-rendszerszemléletű gondolkodásmódra vezethető vissza, amely egy tudományfilozófia volt. A politikát olyan rendszernek tekintették, mint egy gazdasági egységet vagy egy gépet. Ha kicserélünk néhány alkatrészt, például a motort, akkor a gép is más lesz. A rendszerváltás idején a kérdés az volt, milyen alkatrészt kell kicserélni, hogy a gép más legyen, mint eredetileg. 1989-ben rosszul közelítettük meg ezt a kérdést. A rendszerváltozástól sokan nem azt vártuk, hogy mechanikus módon néhány alkatrészt kicseréljünk, hanem mélyrehatóbb változást. Hogy például ne ugyanazoktól a dolgoktól kelljen most is félni, mint akkor. Vagy ne ugyanúgy kelljen intézni az ügyeinket, mint a Kádár-rendszer alatt. Hogy a kultúránk teljesen átalakuljon. A kommunista rendszer legnagyobb bűne, hogy tönkretette a magyar kultúrát. Cenzúrát vezettek be, ideológiailag átírták az egész történelmünket, irodalmunkat, művészetünket. Rettenetesen nehéz újra létrehozni egy szerves kultúrát, a magyar identitás mentén. Még mindig nem merünk a saját történelmünkkel foglalkozni, félünk bizonyos szavaktól. Az oktatási intézményekben még mindig a régi beidegződések uralkodnak. Fel kell szabadítani a jó értelemben elfojtott szellemi-intellektuális energiákat.

– Szükség van ehhez új politikai intézményrendszerre, új alkotmányra?

– Nem hiszem, hogy teljesen új alkotmányra volna szükség, mert ezt az alkotmányt is át lehetne úgy alakítani, hogy megfeleljen a céloknak. Bár a jelenlegi alkotmány több ponton kiegészítésre, módosításra szorul, de fontosabb, hogy a meglévő alkotmányt kellene jobban érvényesíteni, mert a jelenlegi normákat sem követjük. Egy új alkotmány nem oldja meg azt a problémát, hogy az emberek és az állami intézmények normakövetőek legyenek.

– Balliberális oldalon azt hangoztatják, hogy társadalmunk egyik legnagyobb problémája a politikai megosztottság.

– Igen, és azt is halljuk, hogy a politika mindenre rátette a kezét, és minden át van politizálva. Viszont ha nem így lenne, akkor azt diktatúrának neveznénk, mert a diktatúra lényege, hogy az emberek ne politizáljanak. Egy demokráciában a politika mindenhol ott van. Persze ésszerű határokat kijelölhetünk, de aki állandóan emiatt siránkozik, az félreérti a demokrácia lényegét. Magyarországon mintha megállt volna a történelem, mintha 1945-ben lennénk, ahol még mindig az a baloldali, aki antifasiszta, a jobboldali pedig automatikusan fasiszta. Ebből is látszik, mekkora kárt okozott a kommunizmus. Nem a megosztottsággal van a gond, hanem azzal, hogy nincsenek világosan megfogalmazott célok. Jó célok egyesíthetik a megosztott politikai erőket. Hogy melyek ezek a konkrét célok, ezt a politikusoknak kell megfogalmazniuk, ez a politikusi osztály felelőssége. Olyan soha nem lesz, hogy az ország egyesül egyetlen nagy cél érdekében. Ilyen egyetlen nagy cél soha nem volt az emberiség történetében, ha mégis, akkor az diktatúrával párosult. A politikus feladata, hogy a helyi közösségekben meglévő célokat felkarolja, támogassa, koordinálja.

– Jelenleg milyen célok mentén mozog a társadalom?

– Jelenleg a társadalom várakozó állásponton van, mert egy megbukott kormányzat, kihasználva a demokrácia többségi elvét, továbbra is hatalmon maradt. Akik kormányon vannak, semmiféle támogatottságot nem élveznek, akik pedig támogatottságot élveznek, azoknak viszont nincs eszköz a kezükben. Ezt a patthelyzetet tette még súlyosabbá az, hogy csak nemzetközi segítséggel tudtuk elkerülni a pénzügyi csődöt, méghozzá úgy, hogy akik segítettek, azok komoly feltételeket szabtak. Az ország most ezeknek a feltételeknek a mentén halad. A kormány csak végrehajtó, nincs semmilyen mozgástere. A társadalomban kialakult a passzív rezisztencia, amelynek a magyar politikai kultúrában hagyományai vannak. Az emberek azt gondolják, a passzív ellenállás a legkifizetődőbb. Ezért nincs politikai aktivitás, az emberek nem mennek az utcára, nem kényszerítik ki a változást. Megtanultuk az elmúlt ötszáz évben, hogy ez a túlélés záloga.

– Egy új kormánynak mennyiben lesz más a mozgástere ugyanebben a pénzügyi feltételrendszerben?

– A mozgástér nemcsak azt jelenti, hogy a kormány nemzetközi színtéren mit tehet, hanem hogy van-e mögötte támogató erő, legitimitás. Ha a hatalmon levők érzik a társadalom bizalmát, az hatalmas lelkierőt ad, és ezáltal az emberek kreativitása is megnő. Egy szűk mozgástérben is több lehetőség van, mindig a gondolkodásmód, kreativitás dönti el, ki mit tud kihozni egy helyzetben. Továbbá egy új kormány mindig újratárgyalhatja az előző kormány által kötött feltételeket. A gazdasági mozgástér is csak részben adott dolog, egy új erő sok mindent tud az adott kereteken belül máshogyan csinálni. Például helyreállítja a társadalom bizalmát.

– A Progresszív Intézet felmérése szerint a magyarok nyolcvannyolc százaléka ragaszkodik a Kádár-rendszerben megszokott állami gondoskodáshoz.

– Ennek az a magyarázata, amit Machiavelli is gondolt, miszerint az emberek alapvetően konzervatívak, nem akarnak változást. Mindig a biztosat választják a bizonytalannal szemben. Magyarországon az emberek azért helyezik a Kádár-rendszer nyújtotta biztonságot előtérbe, mert nem bíznak a politikai vezetőkben, nem hiszik, hogy jobban lehet majd élni, mint korábban. Számukra lényegtelen, hogy az a biztonság kölcsönből volt, hogy a Kádár-rendszer az élet minden területén igénytelen volt. De nem hiszek abban, hogy ne lehetne őket meggyőzni arról, hogy a szabadsággal és a szabadon formált kultúrával összhangban ne lehetne jobb, tartalmasabb életet élni. Az biztos, hogy egy új korszak jön, mert hiába ragaszkodnának az emberek a kádári biztonsághoz, kiderült, hogy a szocialisták ezt nem tudják garantálni. Hosszú idő lesz, mire a szocialisták újra megfogalmazzák azokat az üzeneteket, amelyek mellé még politikai támogatást is tudnak szerezni. De a baloldal nem csak Magyarországon van nehéz helyzetben.

– Orbán Viktor szerint a baloldal identitásválságba került, és ezzel együtt Európában lezárult egy történelmi fejezet, véget ért a neoliberalizmus korszaka.

– A klasszikus liberalizmus, amely a tizennyolcadik században alakult ki, ma már konzervatívnak mondható. A zsarnokság elleni felszabadulás ideológiája volt. Azt vallotta, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy olyan gazdasági tevékenységet folytasson, amilyet csak akar. El kell távolítani minden politikai, vallási, társadalmi korlátot, amelyek ezt a szabad tevékenységet akadályozzák. Ez a liberalizmus a huszadik század elejére egyre közelebb került a szocialisták államfelfogásához, és eltávolodtak az eredeti szabadság eszméjétől. Amikor a szocializmus két fajtája, a nemzeti szocializmus és a kommunista szocializmus az állam centralizációs szerepét diktatórikussá fejlesztve zsákutcába vitte az egész európai kultúrát, akkor a második világháború után felújították az eredeti liberalizmust, gazdasági értelemben. Azt hirdették, hogy vissza kell térni a tizennyolcadik századi elvekhez, ahol újra az egyéni kezdeményezés, a piac, a pénz dominál. Az 1929–33-as nagy gazdasági válság után a pénzpolitikát állami kézbe vették, és a pénz szabályozásával irányították a gazdaságot, hogy az újabb válságot elkerüljék. Így alakult ki a neoliberális gazdaságpolitika. A liberálisok állami eszközökkel, a pénzpolitikán keresztül ösztönözték a piacot, mindent a piacra bíztak, és mindent privatizálni akartak. Így alakult ki az a gazdaságpolitika, amely később politikai programként is megjelent. Ez a politika, amit hívhatunk kapitalizmusnak is, a kilencvenes évek Amerikájában volt a csúcson, de a kétezres évekre elkezdett döcögni, mert spekulatív volt. Olyan irányba mentek a források, amely jövedelmezőnek tűnt, de kiderült, hogy üres, nincs mögötte fedezet, és jött a válság. A közelmúltban beszélgettem egy amerikai professzorral, aki megkérdezte, a kommunizmus és a neoliberalizmus bukása után mi vár Magyarországra. Ez az egyik legnehezebb kérdés. Az a probléma, hogy Magyarországon a szellemi-intellektuális szférában is elég nagy az apátia. Az eszmék, a gondolatok ereje egyre jobban leértékelődik, holott az eszmék erejét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha nincsenek eszmék, az nihilizmushoz, minden törekvés értelmetlenségéhez vagy eleve elrendeltségéhez vezet.

– Egy új kormányzat ezen hogyan tudna változtatni?

– A kultúra terén, melynek motorja az oktatás, kellene következetes változásokat elérni. A kultúra politikai értelemben stratégiai kérdés. Az emberek a kultúrából kapják meg azokat az impulzusokat, hogy mit kezdjenek az életükkel, hogy a létfenntartáson túl mi lehet az élet értelme. Továbbá nem mindegy, hogy egy kormány ösztönzi-e a gondolkodást és a véleménynyilvánítás szabadságát, vagy pedig gátolja azt. Az elmúlt években rákényszerítettek a közéletre egy olyan gondolkodásmódot, ami a hatalmon lévőknek jó, de a szocializmus restaurációja volt. Ha csak ezen tudna változtatni az új kormány, az is óriási dolog volna. Magyarországon elfojtott energiák vannak, amelyek néha erőszakkal, és olyan formában törnek elő, amit nem lehet támogatni. A szólás szabadsága nem abból áll, hogy csak azt fogadom el, ami nekem mint hatalmon lévőnek megfelel.

Lass Gábor