Fotó: mti, archív, illusztráció
Hirdetés

„A székely szabadság napi rendezvény – a marosvásárhelyi gyűlés és az azt követő felvonulás – idén elmarad, mert azt nem lehet halasztani. Március tizedike (a Székely Vértanúk kivégzésnek évfordulója), az március tizedikén van. A Márton Áron-díjat át fogjuk adni egy másik alkalommal” – részletezte az MTI-nek Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke azt kérte mindazoktól, akik részt akartak venni a székely szabadság napján, hogy a felszabaduló időt használják a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés népszerűsítésére, aláírásgyűjtésre.

Az SZNT azt követően mondta le a rendezvényt, hogy a koronavírus-járvánnyal foglalkozó operatív törzs március 31-ig betiltott minden olyan rendezvényt, amelyen több mint ezren vesznek részt.

Az intézkedés miatt egyebek mellett elnapolják az ellenzéki Szociáldemokrata Párt március 21-ére tervezett tisztújító kongresszusát, a bukaresti orvosi egyetem felfüggesztette az oktatást március végéig, és a Román Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy az általa rendezett mérkőzésekre nem engedik be a közönséget.

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára szerint a kisebb rendezvények esetleges betiltásáról a helyi hatóságok döntenek.

Azt is közölte: a fertőzés terjedésének meggátolása érdekében Romániában felfüggesztik az oktatást minden olyan iskolában, ahol valamely diáknál, vagy tanárnál kimutatják a koronavírust.

Az operatív törzs felkérte a járvány által sújtott területeken külföldön élő románokat, hogy a szülőföldjükön maradt családtagjaik védelme érdekében lehetőleg ne utazzanak Romániába. Akik mégis megteszik, azok számítsanak arra, hogy Romániában intézményes karanténba, vagy otthoni elkülönítőbe kerülnek.

Romániában vasárnap délig 13 embernél mutatták ki a koronavírust. A fertőzés megjelent a román fővárosban is, egy 49 éves férfinél, aki Rómából tért haza. Az operatív törzs közleménye szerint 15 embert tartanak megfigyelés alatt intézményesített karanténban, 12 734-at pedig otthonában szigeteltek el, mert olyan térségekből tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.