Fotó: koronavirus.gov.hu
Hirdetés

A beoltottak száma 5 895 282, közülük 5 657 967 fő már a második oltását is megkapta, 804 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, őket továbbra is arra kérik, hogy regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, majd foglaljanak időpontot az eeszt.gov.hu portálon vagy jelentkezzenek háziorvosuknál, és vegyék fel az oltást minél előbb – hívja fel a figyelmet a kormányzati portál.

Fertőzöttek, gyógyultak, elhunytak és beoltottak száma
Korábban írtuk

A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt. Annak sem késő, aki még nem vett fel az oltást. Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta – olvasható az oldalon.

A hétvégi összesített adatok IDE KATTINTVA, a koronavirus.gov.hu portálon érhetők el.