Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, Archív

A régóta súlyos májproblémákkal küzdő zenész halálhírét lánya tette közzé a közösségi médiában, azt Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője megerősítette az MTI-nek.

A zene marad. Isten veled, Barátom!” – e szavakkal búcsúzott Orbán Viktor miniszterelnök Póka Egon basszusgitárostól, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

A zene marad. 🖤

Posted by Orbán Viktor on Wednesday, September 15, 2021

Póka Egon Benedek 1953-ban született Budapesten. Első ismertebb zenekara a Metro volt: a Sztevanovity Zorán által vezetett, addigra többször átalakult együttesben 1971-ben zenélt.

Legnagyobb sikereit a Hobo Blues Band tagjaként érte el: a zenekarban 1978-tól 1993-ig tizenkét lemezen játszott, köztük a legsikeresebben, az 1984-ben megjelent dupla albumon, a Vadászaton, amelynek zenéjét Tátrai Tiborral közösen jegyzi. 2009 és 2011 között, a zenekar utolsó korszakában ismét játszott a HBB-ben, és az elmúlt években is többször színpadra lépett Földes László Hobóval.

1997-től 2009-ig a P. Mobil tagja volt (három lemezen szerepelt), utána saját formációja, a Póka Egon Experience vezetője lett. Alapítója, igazgatója volt a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskolának.

2003-ban Kőbánya díszpolgára lett, 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2019-ben Máté Péter-díjat vehetett át.

Korábban írtuk