Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (szerk.)
Hirdetés

Falus Ferenc a tisztifőorvosi kinevezése előtt – az akkor még a fővárosi önkormányzathoz tartozó Nyírő Gyula Kórház főigazgatójaként létrehozta az ország első játékszenvedély-betegeket gyógyító osztályát – írta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, amelyben részvétét fejezte ki a családnak.

„Emberi tisztessége és szakmai integritása megkérdőjelezhetetlen. Visszavonulása után is a magyarok egészségéért küzdött, a koronavírus-járvány alatt Budapest védekezési stratégiáját is segítette. Szenvedélyesen küzdött egy jobb, egyenlőbb és igazságosabb betegellátásért, egy jobb életért” – írták.

Falus Ferenc 1969 és 1971 között a moszkvai Szecsenov Orvostudományi Egyetemen, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végezte egészségügyi tanulmányait. 1979-ben tüdőgyógyász szakvizsgát tett, 1996-ban a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen egészségügyi menedzser, 2000-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles orvos képesítést szerzett.

1975-1977-ben az Országos Mentőszolgálatnál mentőorvos, 1977-től 1989-ig az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet légzési intenzív osztályának munkatársa, adjunktusa, majd 1994-ig a SOTE Pulmonológiai Klinika intenzív osztályának adjunktusa volt. 2001 és 2007 között látta el a Nyírő Gyula Kórház főigazgatói feladatait, majd 2007-től 2010-ig töltötte be az országos tisztifőorvosi tisztséget.

Korábban írtuk

1995 és 2002 között a Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület alapító elnökeként is tevékenykedett. Több éven keresztül volt a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja, 2003 és 2005, illetve 2006 és 2010 között a szervezet elnökeként is dolgozott. Számos szakmai publikációt jegyez a tüdőbetegségek, illetve az otthoni ápolás témakörében.