Hirdetés

Az Emmi közleményében azt írta: Adorján Gusztáv a nyíregyházi megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán kezdte pályafutását, ahol közel négy évtizeden át dolgozott. 2010 júliusától volt a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, majd 2013-ban a négy kórház integrációjaként létrejövő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettesének, 2015 márciusában pedig az intézmény főigazgatójának nevezték ki.

Adorján Gusztáv aktívan részt vett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy kórháza jogi, szakmai és gazdasági integrációjának végrehajtásában, amelynek eredményeként országosan is mintaértékű modell jött létre, és javult a megyében az egészségügyi ellátás hatékonysága – olvasható a közleményben. Adorján Gusztáv a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség presbitere és a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Nyíregyháza díszpolgára volt.

A főigazgató halála miatt a Magyar Kórházszövetség is részvétet nyilvánította. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: „nagyon jó szakembert, igaz embert, jó kollégát vesztettünk el. Megrendülten osztozunk a család gyászában.”

Korábban írtuk