Fotó: MTI/Kovács Attila, archív, szerk.
Eõry Ajándok, a Máltai Szeretetszolgálat háziorvosa és Kiss Norbert, az Emberi Erõforrások Minisztériuma ifjúságért és sportkapcsolatokért felelõs államtitkára a budapesti Széll Kálmán téren 2013. március 28-án, a szeretetszolgálat hajléktalanok között végzett nagycsütörtöki szolgálatán
Hirdetés

Július 10-én éjjel elhunyt Dr. Eőry Ajándok biológus, matematikus, orvos, akupunktúrás orvos, a hagyományos kínai orvoslás hazai úttörője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvosa. Dr. Eőry Ajándok két és fél évtizeden át gyógyította a karitatív szervezet háziorvosaként és a máltai mozgó orvosi rendelőben a hajléktalan embereket. A kiszolgáltatott emberkért végzett szolgálatáért 2008-ban Batthyány-Strattmann László-díjjal kitüntetett orvos a szegényekért végzett munkájáról így fogalmazott: „Azt mondhatnám, hogy mindenkiben Krisztust kell látni. Úgy gondolom, ő hozza elénk a szegényeket, hogy a segítés által magunk is fejlődjünk. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem magamért teszem, hanem a szegényekért, miközben az én lelkem is gyarapodik.”

Dr. Eőry Ajándok

1946-ban született. Első diplomáját biológusként szerezte summa cum laude, szakdolgozatát az akupunktúrás pontok bőrelektromos ellenállásából írta. A kor egészségpolitikája nem nézte jó szemmel a “keleti kuruzslást”, így nem kapott állást a szakmájában. 1972-ben megnősült, majd megszülettek gyermekei. A Nehézipari Minisztériumban helyezkedett el szoftverfejlesztőként, és közben 1974-ben matematikus diplomát szerzett. 1981-ben megvédte a biológiai tudományok kandidátusa tudományos fokozatot.

1984-ben megalakította az első magyar akupunktúrás munkacsoportot, röviddel azután már alkalmazta és oktatta is a fülakupunktúrát. Meghívására 1988-ban kínai professzorok érkeztek Magyarországra, hogy szélesebb körben megismertessék az akupunktúrát és gyógyítsanak. Tevékenységüket már akkor a Magyar Tudományos Akadémia jóváhagyásával végezték.

1996-ban orvosi diplomát szerzett, 2003-ban háziorvosi szakvizsgát tett. Először negyedéves orvostanhallgatóként, önkéntesként segítette a hajléktalanok orvosi ellátását a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, később is folyamatosan ott dolgozott háziorvosként, majd önkéntes seniorként is évekig hozzájárult a hajléktalanok egészségügyi ellátásához. Tevékenységét 2007-ben Batthány-Strattmann László díjjal, majd 2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el. 2016 óta az Egészségügyi Szakmai Kollégium Komplementer Medicina Tagozatának vezetője volt. Hat gyermeke és tizenegy unokája született.

Korábban írtuk