Az írásból kiderül:

Hirdetés

Dr. Halzl József Győrben született 1933. december 19-én. Apai ága a felvidéki Szencről, anyai ága a burgenlandi Sopronkeresztúrról származik. Iskoláit Ácson, Pannonhalmán, Hatvanban és Budapesten végezte. A budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnök oklevelet. Később ugyanezen az egyetemen doktorált.

Az 1956-os forradalom idején ötödéves műegyetemi hallgatóként az események részeseként naplót írt, amelyet a rendszerváltozás után megjelentetett.

Szakmai munkája az energetikához kötötte, a rendszerváltozás előtt az EGI (Energiakutató Intézet) munkatársaként hőerőművekhez kapcsolódó kutatásokon dolgozott.

Korábban írtuk

Halzl József nemzeti elkötelezettsége, rendíthetetlen jelleme, nagyszerű szervezőkészsége a Rákóczi Szövetség megalapítását követő több mint három évtizedben magyar fiatalok tízezrei számára tette lehetővé, hogy átéljék a nemzethez tartozás élményét, hogy – jöjjenek bárhonnan: az anyaországból, az elszakított nemzetrészekből vagy a diaszpórából – megerősödjenek magyarságukban.

Sokan Tőle vagy Neki köszönhetően tudhatták meg, hogy nemzeti önazonosságunkban egyszerre van jelen a történelmi fájdalom és a „büszke gyönyörűség” és hogy „minden magyar felelős minden magyarért”. Betegségében is fáradhatatlanul dolgozott. Jószívű, szerény, szeretetet sugárzó személyisége az általa képviselt ügynek mindenütt barátokat és támogatókat szerzett.

A halálával elszenvedett veszteséget csak az csillapítja, hogy életműve velünk marad. Rajtunk áll, hogyan ápoljuk és éltetjük. Isten nyugosztalja Halzl Józsefet!

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

1991 és 1994 között a Magyar Villamosművek vezérigazgatójaként irányította az ország legnagyobb vállalatát. A rendszerváltozás idején aktívan bekapcsolódott a Magyar Demokrata Fórum munkájába, egy ideig a párt igazgatójaként is dolgozott.

1990-től 2018-ig a Rákóczi Szövetség elnöki tisztségét töltötte be, 2018-ban a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnökévé választották.

Társadalmi tevékenységének a Rákóczi Szövetség mellett része volt az 1980-as évektől a városmajori plébániaközösség ifjúságának szervezése és a hátrányos helyzetű emberek energiafogyasztását segítő Héra Alapítvány vezetése.

Életében meghatározó szerepet töltött be a komolyzene, ő maga is magas szinten zongorázott.

Dr. Halzl Józsefet a Rákóczi Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később gondoskodnak. 

Halzl József halálával egy igaz, nemzeti szívű magyar embert vesztett el a haza. A Rákóczi Szövetségben és a nemzetpolitikában elévülhetetlen érdemeket szerzett, hiszen mindennél fontosabb volt számára a nemzeti összetartozás eszméje és megvalósítása. Osztozunk a hozzátartozók gyászában. Nyugodjon békében!

Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

Fontosabb díjai:

Segner János András-díj

MVM Emlékérem (1999)

Esterházy-emlékérem (2000)

Széchenyi Társaság Emlékérme (2009)

Magyar Örökség díj (2010)

Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje polgári tagozatának kitüntetése (2011)

Szent István-díj (Esztergom) (2013)

Magyar Érdemrend Középkeresztje csillaggal (2016)

Szent Márton-díj (2017)

Pro Urbe Budapest-díj (2018)

Magyar Fiatalokért Díj (2018)

Bethlen Gábor Díj (2019)