Elhunyt Karl Erik Böhn
Karl Erik Böhnt 2011. augusztus 30-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, megbízatása a 2016-os riói olimpia végig szólt. Ő volt az első külföldi szakvezető a magyar válogatott élén. Szaktudásával, közvetlen viselkedésével, humorával gyorsan a játékosok és a szurkolók kedvence lett.
Játékosként 126-szor szerepelt hazája válogatottjában. Visszavonulását követően edzőként dolgozott, először mint a norvég férfi válogatott másodedzője. Később a Drammen férfi és a Larvik női csapatát irányította, utóbbival ötszörös bajnok, KEK-győztes. Akkori élettársa, Heidi Löke győri átigazolása miatt menesztették, és ezt követően lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Egy fél szezon erejéig a Győr vezetőedzőjeként is dolgozott, és a klubbal Bajnokok Ligája-döntős, valamint magyar bajnok volt 2012-ben. Ugyanebben az évben a magyar válogatottal Európa-bajnoki bronzérmes lett.
Karl Erik Böhnnél 2013 februárjában diagnosztizáltak akut leukémiát. A szakember hat kemoterápiás kezelésen és egy csontvelő-átültetésen esett át, 2013 novemberében pedig úgy tűnt, sikerült legyőznie a betegséget, ám karácsony előtt kiderült, hogy leukémiája gyógyíthatatlan. Február közepén lett volna 49 éves.
– Hálásan köszönök minden Tőletek kapott támogatást és jókívánságot. Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetőségem volt ezt a gyönyörű országot, Magyarországot képviselni. Itt elszántsággal, kitartással és nagyszerű beállítottsággal dolgoznak az emberek. Sajnos nem én fogom vezetni a magyar kézilabda-válogatott lányait 2014-2016-ban. De mindenképpen sikerrel fognak szerepelni, mert csodálatos lányok. Nagyon köszönöm, hogy olyan szépen fogadtatok és a Magyarországon töltött periódust az életem legboldogabb időszakává tettétek – írta a karácsony után közzétett Facebook–bejegyzésében a magyar szurkolóknak üzenve.
(mti)