Fotó: MTI/Földi Imre, szerk.
Hirdetés

A főpolgármester közleményét az alábbiakban olvashatják:

„Mély fájdalommal értesültem polgármester barátom, kollégám és képviselőtársam haláláról. Egyik legközelebbi munkatársam volt, ezért halála számomra személyes veszteség is. Riz Levente 2006 óta volt a XVII. kerület polgármestere és a Fővárosi Közgyűlés tagja. Közös munkánk során tapasztaltam, hogy minden törekvése, minden kerületéért és a fővárosért tett intézkedése Budapest érdekeit szolgálta. Őszinte részvétemet nyilvánítom családjának.

Riz Leventét, Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti.”

Rákosmente polgármestere augusztusban jelentette be, hogy nem indul újra az őszi választáson.

 „Szeretnélek Benneteket tájékoztatni, hogy szándékaim ellenére a betegséggel vívott küzdelmem még több energiát kíván, ezért most kizárólag a gyógyulásomra, valamint a családomra koncentrálok és visszalépek a polgármester-jelöltségtől. Hosszú évek vezetői tapasztalata alapján, erős bizalommal javaslatot tettem arra a jelöltre, aki helyettem méltó módon képviselheti a rákosmentiek érdekeit. Ajánlom figyelmetekbe Horváth Tamás alpolgármester kollégámat, aki eddig is megbízhatóan és alázattal végezte munkáját a kerületi polgárokért és biztos vagyok benne, hogy Rákosmente vezetése jó kezekben lesz nála” – írta akkor Facebook-oldalán. „Hálásan köszönöm mindenkinek az elmúlt tizenhárom év bizalmát és támogatását. Együtt olyan élhető, modern kertvárost építettünk fel, amelyre méltán büszkék lehetünk” – zárta a bejegyzést.

A Fidesz budapesti szervezetének közleménye:
„Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt Riz Levente. A hatalmas munkabírású, elkötelezett, kiváló polgármester 2006 óta vezette a főváros XVII. kerületét, az ott élők nagy arányban támogatták az általa elvégzett munkát. Halálával igaz barátot, tapasztalt szövetségest és nagyszerű polgármestert veszítettünk el.
Isten nyugosztaljon, Levente!”