Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

A közlemény szerint az akció vasárnapi megnyitóján Écsy Gábor országos igazgató többek között elmondta, szeretnének élelmiszer-adományt és lakhatási támogatást nyújtani a rászoruló családoknak. Kitért arra is, hogy a Karitász a különböző élethelyzetekben különleges törődést adhat személyre szabott segítséggel, amelyben országszerte 10 ezer önkéntesük működik közre.

Az írásos összegzés szerint Dolhai Attila Jászai Mari-díjas, Érdemes-művész – aki tavaly is részt vett a segélyakció népszerűsítésében – meginvitált mindenkit a Karitász karácsonyi jótékonysági koncertjére, amit december 17-én a Szent István-bazilikában tartanak.

A Katolikus Karitász országszerte számos helyen oszt egész télen teát és meleg ételt hajléktalanoknak és krízis helyzetben élőknek, több száz családot szeretne kályhával és igény szerint tűzifával segíteni, a határon túli magyar családokat is élelmiszer-csomaggal, édességekkel, egyéb ajándékokkal támogatni – közölték.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Hozzátették, hogy az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akciók keretében nehéz sorsú gyermekeknek lehet ajándékcsomagot készíteni és leadni valamelyik gyűjtőponton. Erről további részletek a www.angyalbatyu.hu oldalon olvashatók.

A Karitász felhívta a figyelmet arra, hogy a 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal támogathatják a munkájukat, banki átutalással, online adományozással bármilyen összeggel hozzájárulhatnak a segíteni vágyók a szervezet karácsonyi segélyprogramjaihoz és évközi munkájához is.

Beszámoltak arról is, hogy Egymillió csillag a szegényekért című szolidaritási akció a szegény családok helyzetére hívja fel figyelmet december 4-11. között. Jelezték egyúttal, hogy a segélyszervezet december 22-ig Budapesten, a Bazilika adventi vásárában adománypontot működtet.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Korábban írtuk