Rámutatott: a világjárvány után most már mindenki, minden korlátozás nélkül jöhet Erdélybe, Székelyföldre, és részt vehet a csíksomlyói pünkösdi búcsún, amely a nemzeti összetartozás ünnepe lesz, már csak azért is, mert idén a nemzeti összetartozás napjára esik.

Hirdetés

Az ötödik alkalommal megszervezett lovas zarándoklat résztvevői segítenek azoknak az imaszándékait, üzeneteit is célba juttatni, akik nem tudnak személyesen részt venni, de lélekben ott lesznek a csíksomlyói búcsún, amelyet idén „Pax et Bonum – Béke és Jóság” jelmondattal szerveznek meg. A Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról, a magyar diaszpórából érkezett imaüzeneteket a Nemzetpolitikai Államtitkárság gyűjtötte össze.

„Az elmúlt 12 esztendőben a legfontosabb, amit elértünk, és talán a legnagyobb eredmény az, hogy a nemzeti összetartozás érzését megerősítettük” – hangoztatta az államtitkár.

A Székelyudvarhelyről indult csapatot Mátyás Károly római katolikus főesperes áldásával, Gálfi Árpád polgármester köszöntőjével, a város főterén tartott ünnepségen köszöntötték.

A lovas zarándoklat szervezője, Kolozsvári Tibor az MTI-nek elmondta: az imaszalagokat a koronavírus-járvány idején honosították meg, amikor nem volt lehetséges, vagy korlátozott volt a személyes részvétel. A lovas zarándoklat viszont akkor sem maradt el, és néhány lovas elvitte Csíksomlyóra az otthon maradt hívek és közösségek imaszándékait, amelyeket egy-egy pántlikára írtak fel. Idén Marosváráshely felől, Székelyudvarhelyen keresztül, Gyergyószékről a Felcsíkon keresztül, valamint a kézdiszéki Perkőről, és Illyefalváról, az Olt mentén 211 lovas zarándok érkezik Csíksomlyóra.

A szervező szerint a lovas zarándoklat növekvő népszerűsége annak tulajdonítható, hogy a székelyföldi lovaskultúra reneszánszát éli, mindenütt népes lovas csapatok vannak, egyre több gyermek lovagol, és egyre többen támogatják a lovassportokat. A nemzetpolitikai államtitkár a márciusban megrendezett erdélyi lovas fórumon rámutatott: mintegy nyolcvan lovas egyesület működik Erdélyben, és gyakorlatilag mindegyik részesül a magyar kormány támogatásában, amire a lovasprogram második szakaszában 120-150 millió forintot fordítanak.

Korábban írtuk