Fotó: vdtablog.hu
Hirdetés

A Védett Társadalom Alapítvány minden „fronton” fel kívánja venni a harcot a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány által képviselt „destruktív erőkkel” szemben, ezért a kuratórium – Földi László elnök, Moys Zoltán alapító, Földi-Kovács Andrea, Szabó Anett, Trombitás Kristóf és Kovács Zsolt – úgy döntött, hogy elindítja a vdtablog.hu-t, a szervezet információs oldalát – közölték.

Hozzátették: a portál célja, hogy „a normalitást képviselő” emberek hiteles képet kapjanak a világ történéseiről, ezáltal védve legyenek a Nyílt Társadalom Alapítvány generálta „információs támadás” ellen.

A vdtablog.hu oldalon elsősorban munkatársaik, hazai és külföldi tudósítóik anyagait fogják publikálni elemzések, interjúk, szakértői beszélgetések formájában. Saját készítésű videóikban pedig korábbról ismert – közben megszűnt – műsorokkal, valamint a média világában köztiszteletnek örvendő kollégákkal és szakértőkkel találkozhatnak azok, akik figyelemmel kísérik a munkáikat – fogalmazott a VTA.

Korábban írtuk