Fotó: MTI/Illyés Tibor
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára beszédet mond a magyar katona áldozatvállalása a nagy háborúban adatbázist és honlapot bemutató sajtótájékoztatón
Hirdetés

Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: ez a nap a honvédekről szól, de az egész magyar nemzet számára ünnep. „A honvédelem ügye, nemzeti ügy” – szögezte le.

Elmondta: az egész Európában egyedülálló vállalkozással, több mint nyolc évig tartó digitalizáló és feldolgozó munka eredményeképpen összesen 1 538 818 magyar honosságú katona adatsorát tartalmazza az oldal.

Kiemelte azt is, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési terv végrehajtása mellett elsődleges fontosságú kegyelettel és tisztelettel fordulni azon katonák felé, akik életüket áldozták a hazáért. Megjegyezte, nem csak beszéltek az emlékezés fontosságáról: az elmúlt években 370 hősi temető, 26 710 sír újult meg, továbbá számos új sír és emlékhely létesült.

Németh Szilárd kitért arra, hogy napjainkban is látható, mennyire fontos a katonai gondolkodás, illetve a rendszerezett, fegyelmezett intézkedések végigvitele a társadalomban. Napjainkban, amikor egy láthatatlan ellenséggel kell szembenézni, a Magyar Honvédség példamutatóan helytáll: a koronavírus-járvány első hullámában szükséges feladataikat a második hullámban is ellátják a katonák – közölte a HM államtitkára.

Korábban írtuk

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte: ilyen mértékű tényfeltárásra nem nagyon volt példa nemcsak Magyarországon, más országban sem. Az adatbázisban szereplők hősök, és a hősiességükhöz kétség sem fér: a hazájukért küzdöttek, azért képesek voltak életüket is feláldozni – tette hozzá.

Elmondta: az első világháborúnak óriási veszteségei voltak. Nincs Magyarországon olyan család, amelyben felmenő, rokon ne vett volna részt az első világháborúban. Ezért is fontos a most indult oldal, mert az méltó kegyelet a hősök számára, egyúttal a magyar családok számára lehetőséget nyújt arra, hogy büszkék lehessenek hozzátartozójukra.

Rétvári Bence leszögezte: „Magyarország soha nem fog elfeledkezni hőseiről”, akik Magyarországért a múltban, a jelenben, a jövőben harcolnak.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta: nem volt még egy ország, amely Magyarországhoz hasonlóan centenáriumi emlékbizottságot hozott volna létre az első világháború kapcsán. Ez az emlékbizottság hat éven keresztül foglalkozott a világháborúval, mindent megtettek azért, hogy felhívják a mai magyar polgárok figyelmét a magyar katonák hősiességére, hazaszeretetére.

Az első világháború témájának, veszteségeinek feldolgozása során tudták, hogy „ez a mai embereknek fontos” – mondta Schmidt Mária, kiemelve: „fontos, hogy tisztelegjünk a hőseink előtt, mert tudjuk, ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy nemrég a török miniszterelnök egy interjúban arról beszélt, hogy a második világháború, a hidegháború véget ért, az első világháború viszont még tart. Az első világháború következtében ugyanis megváltozott Európa szerepe, súlya, megváltoztak a határok, az emberek közötti konfliktusok; hatásai nemcsak ma, még sokáig érezhetőek lesznek.

Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka azt mondta: az adatbázis összeállítása 2012-ben indult, a Honvédelmi Minisztérium és a centenáriumi emlékbizottság támogatásával, a Magyar Nemzeti Levéltár, a megyei és külföldi levéltárak segítségével.

Az oldalon több mint 1,5 millió ember adatait lehet keresni, hősi halottakét, sebesültekét, hadifogságba esettekét. Az ezredes kiemelte: ez a tudományos projekt Európában is példaértékű, Kárpát-medence-szerte hasznos lett. Ennek most különös jelentősége van a nemzeti összetartozás évében – jegyezte meg Kovács Vilmos.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum háttéranyagában azt írta: a 2010-es évek elején, közeledve az I. világháború kitörésének 100. évfordulójához, egyre nagyobb lett a társadalmi és szakmai igény egy mindenki által hozzáférhető, szabadon kereshető on-line adatbázis létrehozására. Ez lett a „Magyar katona áldozatvállalása a nagy háborúban” projekt, azaz a hősi halált halt, megsebesült és hadifogságba esett magyarországi katonák adatbázisa.

Az adattár jelentős társadalmi érdeklődés mellett a családfakutatók, a hadtörténet, a társadalomtörténet, valamint a szociológia iránt érdeklődők számára értékes kutatási anyagot biztosíthat – írták.