Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Szabó Tünde a nyíregyházi Tündérkert Keleti Óvodában megtartott átadási ünnepségen emlékeztetett arra, hogy a kormány 2018 decemberében döntött a program elindításáról, minden érintett intézményben labdacsomagokat kapnak a gyerekek, elősegítve ezzel a sportos életmód népszerűsítését a kicsik körében is.

A többek közt képességfejlesztő eszközöket, labdákat, megkülönböztető mezeket és összehajtható kapukat tartalmazó sportszerekről Szabó Tünde elmondta, ezek hozzájárulnak a gyerekek általános mozgáskoordinációs képességfejlesztéséhez, és megtartják bennük azt a mozgáskészséget, amelyet ebben a korban magukban hordoznak.

Hozzátette, a labdacsomagok nem sportágspecifikusak, és azt segítik elő, hogy a mozgásgazdag életmód a gyerekek életének részévé váljon.

Az államtitkár – megköszönve az óvodapedagógusok áldozatos munkáját – beszédében kiemelte, a nevelők kezében van az egészséges társadalom és jövő kulcsa, hiszen „amilyenek a gyerekek, olyan lesz később a társadalmunk is.”

A kormány feladata, hogy az ehhez szükséges eszközöket biztosítsa, ez a program pedig az első lépés ahhoz, hogy közelebb hozzuk a családokhoz és a gyerekekhez a mozgás szeretetét – fogalmazott az államtitkár.

Vincze István, a Tatabánya korábbi klasszis labdarúgója köszöntőjében emlékeztetett, ebben a korban a legfontosabb a mozgás megszerettetése a gyerekekkel, ebben segítenek a most átadott eszközök.

A programra költségvetési forrásból mintegy egymilliárd forintot biztosított a kormány.