Hirdetés

Birtokba vették a gyerekek a gárdonyi Élet Fája Református Gyülekezeti Ház udvarán állami támogatással felépült Jövő Játszóterét. A létesítményt Karl Melinda lelkész áldotta meg. A modern eszköz segíti a gyerekeket a fejlődésben, tanításukban.

A különféle érdekes játékok úgy aktivizálják, hozzák mozgásba a digitális játékokhoz szokott fiatalokat, hogy közben tanítják, gondolkodtatják őket.

A nyomásérzékelő padlószenzorokból álló gumibeton játéktér szoftvereinek működési elve egyezik az okostelefonok, tabletek használatával, ám előnye, hogy azok is igénybe tudják venni, akiknek ezek a technikai eszközök nem állnak rendelkezésére odahaza. Az okosjátszótér csapatmunkára is nevel, bizonyos feladatokat ugyanis csak úgy lehet elvégezni, ha a kicsik együttműködnek. A Future Playground fejlesztő játékai felhasználói korcsoportok szerint alakíthatóak ki. A Gárdonyban bemutatott egység a 3 és 5 év közötti óvodás gyerekek számára lett kifejlesztve, de a későbbiekben idősebb korosztályok számára is elérhető rendszereket is kidolgoznak majd.

– A koronajárvány időszaka alatt sem mondhatunk le arról, hogy a gyerekeink gyarapodjanak. Nemcsak fizikai értelemben, hanem szellemileg és lélekben egyaránt. Most egy református gyülekezet udvarán adhatunk át egy olyan játszóteret, ami megteremti a feltételeit a biztonságos közösségben való fejlődésnek – mondta az eseményen Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, aki szerint az újdonság arra is lehetőséget ad, hogy a szülők megtanulják, hogyan tudják a saját szolgálatukba állítani a XXI. század adta digitális eszközöket.

Korábban írtuk

Tessely Zoltán, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője hozzátette, a városvezetés nagy örömére egyre több család költözik a Velencei-tó közelében fekvő településekre, ezért tovább kell fejleszteni az infrastruktúrát. Ennek egyik lépéseként a közeljövőben bővíteni fogják a gárdonyi református óvoda befogadóképességét.