Minden magyar polgár számára biztosított a Nemzeti Konzultáció kitöltése

Minden magyar polgár számára biztosított a Nemzeti Konzultáció kitöltése.

Gepostet von Magyarország Kormánya am Samstag, 11. Juli 2020
Hirdetés

Magyarország kormányának működési alapelve, hogy a fontos döntései előtt megkérdezi a polgárok véleményét, erről szól a nemzeti konzultáció – hangsúlyozta. A kabinet azt is fontosnak tartja, hogy azok a társadalmi csoportok is részesei tudjanak lenni a közéletnek, amelyek tagjainak valami oknál fogva nehézséget okoz a kérdőív kitöltése – fejtette ki.

Nyitrai Zsolt kiemelte, a több mint száz éves múltra visszatekintő Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) kereste meg a kormányt azzal, tegyék lehetővé, hogy a több mint 80 ezer vak és gyengén látó is részt tudjon venni a konzultációban.

Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke elmondta, a vak és gyengén látó emberek is figyelemmel kísérik a társadalmi eseményeket, ezért kérték a kabinet segítségét abban, hogy akadálymentesen ki tudják tölteni a honlapon lévő elektronikus kérdőívet.

A kormány videójában bemutatták azt a programot, amely gépi felolvasással segíti a látássérülteket a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon.

Korábban írtuk

A szövetség vezetője sikeresnek nevezte az akadálymentesítést és arra kérte a látássérült állampolgárokat, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultációban.