Fotó: facebook.com/Lázár János hivatalos oldala
Hirdetés

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő Lázár János (Fidesz) kifejtette, bár úgy tűnik, a fejlesztés csak az idegenforgalmat érinti, a fürdő bővítése minden makói ember életét jobbá fogja tenni. A következő száz évben nem lehet kérdés, hogy Makó jövője a turizmusról, a vendéglátásról szól. A város a térség, sőt az ország egyik meghatározó idegenforgalmi célpontjává válik. Amikor a fürdő elkezdett épülni, öt szálláshely volt a városban, ma 77 vállalkozás foglalkozik szállásadással, vendéglátással. Ez a fejlesztés pedig ezeket a kapacitásokat tovább emeli, újabb lehetőségeket biztosít a helyi vállalkozásoknak, ami munkahelyeket teremt, és növeli a város adóbevételeit, ami által a városi szolgáltatások színvonala is emelkedik – mondta.

A Makovecz Imre elképzelései és a Makona Tervező Iroda tervei alapján elkészülő beruházás megduplázza a mai fürdő kapacitását. A több mint 3200 négyzetméteres alapterületen megvalósuló fejlesztés során családi és élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint napozóteraszos nyári öltöző épül, és kialakítanak egy 220 négyzetméteres külső termálmedencét. Egy hideg- és egy melegvizes kúttal bővítik a fürdő vízbázisát is – tudatta a kormánybiztos.

A 9,2 milliárd forintos kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztés kivitelezője a székesfehérvári székhelyű Fehérép Kft. A több fázisban megvalósuló, több mint másfél éves beruházás során a fürdő – egy kültéri élménymedence kivételével – zavartalanul üzemel.

Makó történetének legnagyobb beruházása sokévnyi előkészítő munka után a nyár elején indulhatott el. Első lépésként az elsősorban földmunkákat végző kivitelező a közművek kiváltását végzi el.

Korábban írtuk

A beruházáshoz kapcsolódva a kormány a fürdő környezetének fejlesztésére további 1,051 milliárd forint támogatást biztosít.