Fotó: MTI/Kiss Dániel
Gáti Csaba orvos a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinával beolt egy pedagógust Szekszárdon, a Tolna Megyei Balassa János Kórház oltópontján 2021. április 1-jén
Hirdetés

A kormányzati portálon azt írták: az oltásra sms-ben kaptak behívót azok, akik március 24-éig érvényesen regisztráltak. Az oltásuk csütörtökön, pénteken és szombaton történik Pfizer-vakcinával. A mostani és a jövő heti oltási akcióra több mint 162 ezer dolgozó kap behívót. Az első oltás után is már jelentősen emelkedik a védettség a vírusfertőzés súlyos lefolyása ellen.

Március 29. éjfélig csaknem 215 ezer óvodai, iskolai, bölcsődei és szakképzési dolgozó regisztrált oltásra. Közülük 174 ezer köznevelési intézmény dolgozója, 29 ezren a szakképzésben dolgoznak, 11 ezren állami vagy önkormányzati, több mint ezren pedig magánbölcsődékben dolgoznak.

A regisztráltakból mostanra 46 ezer ember már megkapta az oltását, értelemszerűen ők már nem vesznek részt a mostani kampányszerű oltási akciókban, és azok sem, akik az elmúlt három hónapban igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak – közölték.

Azt írták: a mostani és a jövő heti oltási akcióra így több mint 162 ezer dolgozó kap behívót. A végleges adatok szerint a most szombatig zajló oltásra ennek megfelelően 78 ezer ember kapott behívót, a jövő heti oltásra több mint 84 ezren fognak. Azok, akik az elmúlt három hónapban igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak vagy most más okból nem tudnak megjelenni az oltóponton, később is kapnak majd lehetőséget az oltásra – olvasható a kormányzati oldalon.

Korábban írtuk