Az MSZP és az Együtt 2014–PM két héttel ezelőtti felemás szövetségkötése (Nem őszinte a mosoly, Demokrata 2013/36.) után a baloldalon felsorakozó kispártok úgy érezhették, eljött az ő idejük. A korábban jellemzően teljes körű (persze a Jobbikot mellőző) ellenzéki együttműködést sürgető pártok azonban hoppon maradtak: a Schmuck Andor-féle Magyarországi Szociáldemokraták Pártja, a Fodor Gábor-vezette Liberálisok és a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció egymás után kapott kosarat az MSZP-től (Schmuckék az Együtt–PM-től is).
A közel két éve, a döntően az MSZP-ből kivált politikusok által alapított Demokratikus Koalíció egyenesen a közös lista második helyére is igényt tartott (a pártelnök Gyurcsány Ferenc számára), illetve a listás helyek mellett további 9 egyéni kerületet kért volna a szocialistáktól, mindezzel pedig úgy kalkulált, egy 5-6 fős frakciót hozhat létre a jövő tavasszal megalakuló új Országgyűlésben.
Az MSZP azonban kemény feltételeket szabott: a kampányban a DK nem képviselhette volna saját álláspontját és karakterét, valamint több vezető politikusa – így Gyurcsány mellett Vadai Ágnes, Varju László és Molnár Csaba – sem lehetett volna a jelöltek között, ráadásul csupán minden 25. listás hely és 3-4 szinte nyerhetetlen körzet illette volna a DK jelöltjeit. Mindezek után már-már törvényszerűnek mondható, hogy a megállapodás elmaradt – a kisebbik párt prominensei szerint azonban ez még változhat a választásokig.
Vadai Ágnes a közmédia háttérműsorában az elmúlt hét közepén úgy fogalmazott, a következő nyolc hónapban bármikor megtörténhet, hogy az ellenzéki pártok újra összeülnek, de visszatérően ezt nyilatkozza az exkormányfő-pártelnök is.
Az MSZP választmánya azonban lezártnak tekinti a kérdést, szombaton ugyanis jóváhagyta az elnökség azon döntését is, amelynek értelmében elmarad a szövetségkötés a kisebb pártokkal.
A liberális Republikon Intézet múlt hét csütörtöki, Az ellenzéki együttműködés esélyei című konferenciáján Szigetvári Viktor úgy fogalmazott: a szocialistákkal folytatott tárgyalássorozatban az Együtt úgy tárgyalt, hogy a DK számára „felületet hagyjon”, ugyanakkor meglátása szerint a szélesebb körű összefogás azért nem valósult meg, mert „Gyurcsány Ferenc önrehabilitációs szándéka felülírta a DK pártérdekeit”.
Bármi történt is a tárgyalóasztalok mellett, az Országgyűlésben jelenleg független képviselők által megjelenített párt számára a kialakult helyzet nyilvánvalóan kellemetlen, ugyanis nincs az a közvélemény-kutatás, amelyben akár csak megközelítenék az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Az imént említett konferencián Lakner Zoltán politológus kiemelte, az MSZP és az Együtt–PM megállapodásának fő vesztese a DK, ugyanis „ebben a konstrukcióban egyszerűen nincsen szükség a Demokratikus Koalícióra”. Sőt, a közvélemény-kutatásokból az is kiderül, épp a DK szavazói hajlandók a leginkább átszavazni más pártokra, ha a helyzet úgy kívánja – például ha úgy érzik, kormányváltó szavazatuk elveszhet, ha Gyurcsányékra adják. Persze a megállapodás elmaradásának hátterében fontos szerepet játszhatnak más kutatási eredmények is.
A Medián nyári felméréséből kiderült, az MSZP és az Együtt potenciális szavazóinak érzékelhető részét tántorítaná el a választástól, ha Gyurcsány Ferenc csatlakozna a köztük kialakított szövetségi rendszerhez. Egyelőre tehát úgy tűnik; Gyurcsány tényleg többet visz, mint amennyit hoz. Ugyanakkor a DK különutas politikája kerékkötője is lehet a baloldali-liberális ellenzék kormányváltó szándékának, ha ugyanis a választásokig minden így marad, a párt által indított jelöltek az egyéni választókerületekben értékes százalékokat vihetnek el az MSZP–Együtt–PM jelöltjei elől, amivel akár azt is elősegíthetik, hogy enyhén balra húzó, vagy billegő körzetekben végül a Fidesz–KDNP aspiránsai diadalmaskodjanak.
Gyurcsány Ferenc számára ez akár zsarolási potenciált is jelenthet – nem véletlen, hogy a pártelnök a hét végén már arról beszélt: 60-70 körzetben visszalépéseket javasol a baloldali jelöltek között egymás javára.
A Fodor Gábor által gründolt Magyar Liberálisok Pártja sem került közelebb a szocialistákhoz, sőt, számukra (a szocdemekhez hasonlóan) kifejezetten gyorsan ért véget a Jókai utcai látogatás. Ugyanakkor Fodor is nyitva hagyja a lehetőségét egy esetleges későbbi megállapodásnak, bízva abban, hogy pártja az ősz folyamán megerősödik. Optimizmusát két pillérre építi: részben arra hivatkozik, hogy a felmérések szerint Magyarországon 4-500 ezer liberális értékrendű ember él (mások szerint ennél jóval többen vannak, kutatás-módszertani eltérésekre hivatkozva több milliós táborról is hallani), akiket egyetlen párt sem képvisel hivatalosan, így őket tudják megszólítani, részben a liberalizmus „történelmi hagyományaira” alapozva. Másrészt, az ATV-nek adott interjújában fontosnak tartotta a közelmúltban indított országos plakátkampányt, amelynek keretében az „Európa, vagy Orbán?” kérdéssel fordulnak az emberekhez, s ezt a forgalmas csomópontokon szórólapozással egészítik ki.
Egy pártvezetőtől nyilvánvalóan elkél az optimizmus a választások előtti évben, nem szabad azonban elfelejteni, hogy idén hasonló kampánnyal próbálkozott már Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is és a plakátok hatására sem nőtt érzékelhetően pártjaik szavazótábora. Fodor mindenesetre már két héttel ezelőtt, a Heti Válasznak nyilatkozva is jelezte: pártja fel tud mutatni legalább 27 potenciális egyéni jelöltet, így technikailag készen áll önálló országos lista állítására.
Ugyanakkor érdekes fordulat lehet, hogy a Liberálisok egy tévéinterjúban tett finom utalást követően megkezdték a háttértárgyalásokat a DK-val egy esetleges együttműködésről, melynek tényét Gyurcsány Ferenc is megerősítette. Egy esetleges DK–Liberálisok összefogás azonban még fontos kérdéseket rejt, például a listaállítással kapcsolatban.
Ha ugyanis két párt közösen állít listát az országgyűlési választásokra, a parlamenti küszöb számukra 10 százalékra nő, amit e két formációnak egyáltalán nincs esélye elérni, így e téren leginkább az MDF és az SZDSZ közös, 2010-es próbálkozása lehet irányadó a tárgyaló felek számára, mikor is az azóta eltűnt liberális párt jelöltjei az azóta szintén eltűnt konzervatívok listáján indultak – és kaptak kevesebb mint három százalékot.
A legutóbb főpolgármesteri címre pályázó – ám a szükséges számú ajánlószelvény nélkül maradó – Schmuck Andor a Magyar Szociáldemokraták Pártjának vezetőjeként igyekszik beverekedni magát a politika fősodrába. A Szocdemek vezetője az MSZP-t és az Együtt–PM szövetséget is egy 15 pontból álló, a nyugdíjasok védelmére létrehozott programmal kereste fel, ám a szövetségkötés mindkét esetben elmaradt. A tárgyalások lezárásakor Schmuck arról beszélt, pártja önállóan indulna a választásokon, ami valószínűleg csak rontaná a baloldali kormányváltás esélyeit, mivel Schmuck a Tisztelet Társasága tagságán és infrastruktúráján keresztül ugyan jelentős számú szavazatot gyűjthet be, a parlamenti küszöb elérésére pártja e pillanatban mégis egyértelműen esélytelennek tűnik, s mivel Gyurcsány Ferenc élesen kritizálva kivitelezhetetlennek nevezte javaslatai nagy részét, nem valószínű, hogy akár a DK–Liberálisok tengelyhez kapcsolódni tudna a szociáldemokrata formáció.
Némiképp javult azonban a helyzete a múlt héten a Lehet Más a Politikának. A pártszakadás (a PM tavaszi kiválása) óta függetlenként politizáló parlamenti képviselőik ugyanis az őszi ülésszak első napján újraalakíthatták frakciójukat, ami több felszólalási lehetőséget és így szélesebb nyilvánosságot biztosíthat számukra.
Az újra frakcióvezetővé váló Schiffer Andrásnak azonban nehéz időszak elé kell néznie: az egykori SZDSZ liberális szavazóira rajtuk kívül az Együtt–PM szövetség és a Liberálisok is pályáznak, míg az ökopolitikai témákat a szakadár Párbeszéd Magyarországért képviselői igyekezhetnek elhappolni a párt elől, aminek az ellenzéki pártok túlkínálatában így nehéz dolga lesz, ha 2014 után is parlamenti tényezőként kíván jelen lenni a magyar belpolitikában.
A magyarországi bal-, illetve liberális oldal fragmentációja mostanra tehát rekordszintre ért, ami számos forgatókönyv megvalósulásának lehetőségét hordozza magában. Az ellenzék számára legveszélyesebb Lakner Zoltán szerint valahogy így hangzik: „Ha azt fogják érezni az ellenzéki pártok, hogy nincs esély nyerni, létrejön egy divergáló kampány és a pártok kizárólag saját érdekeiket fogják nézni” – ez pedig egyedül a Fidesznek kedvez. Ugyanakkor hét-nyolc hónappal a választások előtt korai és hatalmas hiba is lenne az öröm a kormánypártok részéről; a kampány még előttünk áll, a több mint féléves időszak alatt pedig nagyon sok váratlan esemény is befolyásolhatja a belpolitikai közhangulatot, s korán sem kizárt, hogy a győzelem reményében a jelenleg külön-külön próbálkozó pártok végül mégis összefognak.
Vágvölgyi Gergely
