Elmaradt a csoda

Nem sikerült a kárpátaljai magyarságnak áttörést elérnie és képviselőt juttatnia az ukrán parlamentbe az előre hozott parlamenti választáson. Az is kevésnek bizonyult, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) végre letette a fegyvert, és együttműködési megállapodást kötve közös jelölteket indított a magyarlakta körzetekben. Mivel azonban a munkácsi járásban 13, az ungváriban 16, a beregszásziban pedig 33 százalék a magyarok aránya, a sikerhez az ukrán szavazók támogatása is kellett volna. A magyar jelöltek, Tóth Miklós (UMDSZ), Barta József, a KMKSZ alelnöke és Brenzovics László elnök nagyjából az etnikai arányoknak megfelelő eredményt hozták, ám ez nem volt elég a győzelemhez.

A leginkább a támadások kereszttüzében álló Brenzovics László annak ellenére lett második, hogy a rá adott szavazatok valamelyest elmaradtak a magyarság részarányától, míg a magyarok voksai Tóth Miklósnak a harmadik, Barta Józsefnek pedig a negyedik helyhez voltak elegendőek. Listán itt is az elnök Volodimir Zelenszkij pártja, a Nép Szolgája dominált, egyéni jelöltjei számára azonban túl nagy falatnak bizonyultak a kárpátaljai hatalmasságok. A részvételi arány (41,16 százalék) országos viszonylatban ebben a régióban volt a legalacsonyabb.

Az etnikai arányok és a kampányban a magyar kisebbségre a korábbinál is erőteljesebben nehezedő nyomás ismeretében tehát kisebb csoda lett volna, ha magyar jelölt bejut a radába, tanulság azonban így is akad bőven. Már csak azért is érdemes levonni a megfelelő következtetéseket, mert kijevi képviselet híján egyértelműen nehezített pályán kell majd a jövőben érvényesíteni a magyarság érdekeit. Ez már a mostani kampányban is érződött, hiszen a magyar összefogás jelöltjei Kijev és a helyi oligarchák miatt is össztűz alatt álltak.

A hatóságok rendőri intézkedésekkel igyekeztek megfélemlíteni a magyar választókat. Miközben egyes ukrán jelöltek nyíltan pénzt osztogattak a voksokért, és lépten-nyomon megsértették a választási törvényt, a hatóságok a magyar indulókat vegzálták. Maszkot viselő fegyveres rend­őrök törtek rá például otthonában Rezes Károlyra, az UMDSZ megyei képviselőjére, Brenzovics László kampánymegbízottjára azzal az ürüggyel, hogy szavazatokat készül vásárolni. Hamis állításokat tartalmazó szórólapokkal igyekeztek lejáratni a KMKSZ elnökét, akivel szemben még egy hasonló nevű, munkanélküli strómant is indítottak. Emellett a külügyminisztérium a szeparatizmus megjelenését látta a KMKSZ hetilapjának szavazásra buzdító címlapjában, ahol piros-fehér-zölddel ábrázolták a magyar jelöltek körzeteit. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat ezután az ország területi egysége elleni támadás vádjával eljárást is indított a szövetség ellen. A sort folytathatnánk.

Hogy milyen tanulságokat lehet mindebből levonni? Kezdjük talán a legfontosabbal. A 2017 után a kisebbségek jogait sértő oktatási, majd a nyelvtörvény miatt folyamatosan romló magyar–ukrán viszony nehéz helyzetbe hozta a kárpátaljai magyarságot. Miközben az ukrán sajtó a Krím útján járó szeparatistákként, a Vlagyimir Putyinnal jó viszonyt ápoló Orbán Viktor bábjaiként mutatja be a magyarság vezetőit, a rá nehezedő represszió még inkább Budapest felé fordítja a helyi közösség tekintetét. A magyarok jelentős része a többségi társadalommal szemben határozza meg magát, és Kijev, valamint Budapest nemzetpolitikájának együttes hatásaként még inkább elfordul az ukrán közélettől. Ez a kiábrándultság, mint ahogy a szavazásokon hagyományosan csekély részvételi arány is mutatja, az egész Kárpátalját jellemzi, ám a magyar apátia rontja az érdekképviselet hatékonyságát is.

A két ország kapcsolatainak javulása változtathatna ezen, ám ennek előfeltétele az erőszakos ukránosítás politikájának a megváltozása. Egyelőre azonban hiába van Volodimir Zelenszkij kezében a hatalom, nem igazán világos, hogy mit akar vele kezdeni. De ha még hajlandó lenne is helyreállítani a kisebbségek megnyirbált jogait, akaratának érvényt is kellene szereznie, ami elképzelhetetlen az állam működésének megerősítése nélkül. Az előkészületben lévő magas szintű magyar–ukrán találkozó segíthet, hogy kimozduljon a helyzet a holtpontról, ám áttörésre rövid időn belül aligha lehet számítani. Addig is tudatosítania kell magában a kárpátaljai magyarságnak, hogy az anyaország kiáll mellette, segíti támogatásokkal is, ám minden problémáját nem oldhatja meg.

Elengedhetetlen tehát, hogy tárgyaljon Kijev és a kárpátaljai magyarok. Ebben minden valószínűség szerint partner lesz Ihor Bondarenko kárpátaljai kormányzó, ám a lényegi kérdések magasabb szinten dőlnek el. Nem erősíti a magyar érdekek érvényesítését a kijevi képviselet hiánya mellett az sem, hogy – mint a választások eredménye is mutatta – az ukrán hatalom számára nem megkerülhetetlen a magyar közösség. Az lenne, ha a tömbben élő etnikai közösségek határait figyelmen kívül hagyva nem szabdalták volna fel még korábban a magyar többségű választókerületet. Ennek hiányában a magyarság arra szorul – az egyéni körzetek ismételt eltörlésével és a listás választási rendszer visszaállításával még inkább –, hogy valamelyik nagy párt helyet adjon neki a parlamentben. Erre most a Nép Szolgája nem mutatott hajlandóságot, de elkerülhetetlen, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek szorosabbra vonják a kapcsolatot a hatalmi párttal, amely egyébként a magyarokkal összefogva biztosan megszerezhetett volna két egyéni kerületet Kárpátalján.

De ha már a tanulságoknál tartunk, semmiképpen sem szabad elmenni amellett, hogy lehetett volna jobban is mozgósítani a magyar szavazókat. Ez pedig nem magyarázható a közösségre nehezedő nyomással. Sőt! Sokkal inkább azzal – persze az olyan objektív okok mellett, mint az elvándorlás –, hogy későn kezdték a kampányt a magyar szervezetek. Még rosszabb, hogy kevéssé hatékonyan érték el a jelöltek a nem magyar szavazókat. Ebben ugyan nem segített a magyarellenes médiakampány, ám az sem, hogy a magyar szervezetek kivártak, és nem sorakoztak fel az elnökválasztáson Volodimir Zelenszkij mögé.

Hiba volt. Mint ahogy nem lehet ukrán szavazókat szerezni azzal a kampányüzenettel sem – főleg a jelenlegi hangulatban –, hogy a kijevi képviselet hiányával a Magyarországról érkező támogatások kerülnek veszélybe. Egy szó, mint száz, az anyaország lelki és a gyakorlatban is megnyilvánuló támogatásával a háta mögött a magyarságnak nyitnia kell Kárpátalja többi etnikuma felé is, mint ahogy az is elengedhetetlen, hogy megtalálja a hangot Kijevvel.