Elnézést kért a Rebisz
Dobozi Józs a politikai szabadságjogokkal kapcsolatban elkövetett visszaéléseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén kért elnézést azoktól, akik önhibájukon kívül sérültek meg a 2006 őszi események idején.
Múlt héten Bene László, volt országos rendőrfőkapitányt is meghallgatták, ő azt nyilatkozta, totálisan megdöbbent, amikor értesült az MTV-székház ostromáról. Elmondta, nyugodt a lelkiismerete, az ostrom után mind emberileg, mind szakmailag mindent megtett, amit megtehetett. Az albizottság elnökének kérdésére, miszerint kapott-e Gergényi Péter, a BRFK akkori vezetője a kormányfőtől olyan támogatást, ami után lehetetlenné vált, hogy vele szemben bármilyen felelősségre vonás induljon, Bene igennel válaszolt.
Továbbá elmondta, nem értesítették Gergényi és Gyurcsány találkozójáról. Amint ezt szóvá tette, a kormányfő azt mondta, vegye tudomásul, vagy mondjon le. Bene lemondott, ám a kormányfő megkérte, mégse távozzon, mire ő maradt.