Hirdetés
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői gyülekeznek a Szabadság hídnál az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án

A résztvevők egy kifeszített molinó mögött sorakoztak fel, amelyen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, DK-elnök arcképe, egy 2006-os lovasrohamot ábrázoló fotó és a „Soha többé!” szöveg szerepel.

A menet indulása előtt a Szabadság híd budai hídfőjénél egy Csepel teherautó platójáról Csizmadia László, a CÖF-CÖKA vezetője az összegyűlt tömegnek azt mondta: „készek vagyunk együtt” az európai zsidó-keresztény civilizáció megvédésére.

„Soha többé bolsevizmust, soha többé kommunizmust, soha többé nácizmust!” – fogalmazott, hozzátéve: „nem kérünk a szélsőséges liberalizmusból, és nem kérünk a nyílt társadalom romlott ideológiájából sem”.

Csizmadia László azt mondta: a Békemenettel a történelem egy lapját fogják jegyezni, „együtt fogunk győzni 2022-ben”. Arról is szólt: emlékeznek ’56 hőseire, „a kádári megtorlás áldozataira” és emlékezni akarnak arra is, „a Gyurcsány-rezsim hogy gyalázta meg a forradalom évfordulóját 2006-ban, amikor vér folyt a pesti utcán”.

Kijelentette: itt az idő, hogy ők visszavonuljanak a politikai színpadáról. „Még bocsánatkérést sem várunk” – fogalmazott.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A CÖF-CÖKA vezetője Brüsszelnek üzenve azt mondta: a lengyeleknek és a magyaroknak nincs szükségük „baráti tűzre”. A nemzetek Európáját képviselik, nincs szükségük birodalomra – tette hozzá.

„Magyarok előre!” – mondta a menet megindulásakor Csizmadia László.

A Békemenet – a szervezők korábbi közlése szerint – a Műegyetemtől a „2006-os terror” útvonalán halad az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára. Ezen a helyszínen mondja el ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.

A Békemenet elején a kifeszített molinó mögött sorakozott fel – mások mellett – Csizmadia László, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője, Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője, Széles Gábor nagyvállalkozó, Bayer Zsolt és Stefka István újságíró, valamint a szórakoztatóiparból ismert Fásy Ádám.

A menetben nemcsak magyarok, hanem a CÖF-CÖKA olasz és lengyel partnerszervezeteinek tagjai is feltűntek. Sokan nemzeti színű és székely zászlókat lobogtattak, népviseletbe öltözött erdélyi férfiak és nők is vonultak. Ők olyan táblákat tartottak a kezükben, amelyekre erdélyi települések nevei voltak írva, mint például Székelyabod, Hármasfalu, Makfalva.

A tömegben a településneveket tartalmazó táblák mellett sokan „Stop Gyurcsány!” feliratú, és „Soha többé!” feliratú transzparenst tartottak magasba. A résztvevők többször elénekelték a Székely himnuszt.

A Békemenet útvonalán, a Kálvin téren és az Astoriánál is videófalon vetítették a 2006-os események részleteit. A 2006-os vízágyús rendőrségi tömegoszlatásra emlékeztetve az Astoriánál kiállítottak egy rendőrségi vízszállító teherautót is.

Amikor a menet eleje már megérkezett az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára, az állami ünnepség helyszínére, a menet vége még a gyülekezőpontnál, a Műegyetemnél volt.

Korábban írtuk