Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)
Hirdetés

A választási együttműködés nem az ellenzéki érzelmű emberek összefogása, az előválasztásokon csupán pár százalék volt a részvétel – mondta Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, hozzátéve, hogy ez az összefogás az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely vezette Zuglóban bukott meg a leglátványosabban az elmúlt öt évben. A XIV. kerületben megmutatkozott, hogy az „összefogásnak mondott ellenzéki látszategyüttműködés a gyakorlatban (…) mire képes” – fogalmazott.

Tarlós István azt mondta, ezek az ellenzéki pártok feladták az elveiket és már nincs saját eszmerendszerük.

A főpolgármester az ellenzéki kampányt felforgatásnak, destabilizációs kísérletnek nevezte, ugyanis – mint mondta – „állítólagos diktatúra elleni küzdelemről beszélnek”. Ezt elsősorban Karácsony Gergely stábja teszi – fűzte hozzá.

Tarlós István elmondta azt is, hogy miközben a városról, az önkormányzati teljesítményekről, a reális elképzelésekről, a tervekről, a programokról kellene beszélni, „suta kormánybuktatási szimulációról” van szó, amelynek egyébként semmit értelme nincs, mert az októberi önkormányzati választások után még elméletileg is, bizonyosan a jelenlegi kormány és miniszterelnök lesz a helyén.

Ennek az ötletnek a kiagyalója, mögöttes szervezője nem is Karácsony Gergely és stábja, hanem a régi sértett SZDSZ-esek – jegyezte meg.

A főpolgármester azt mondta, hogy Karácsony Gergely kampányában visszaköszönnek a régi SZDSZ-es keménymag módszerei: a „semmi gátlás, nettó hatalomvágy, szégyenkezés nélküli hazudozás, túlméretezett vádaskodások, valóságtól elrugaszkodott kelekótya ötletek”.

Karácsony Gergely „nagyon gyenge és irányítható”, „sunnyog és szimulál”, „mindenféle önálló cselekvésre képtelen”, ezt Zuglóban öt éve egyfolytában bizonyítja – értékelt Tarlós István.

A főpolgármester kitért arra is, hogy egy „bizonyos határig” oda kell mondani a kormánynak, de az együttműködés lehetőségét nem szabad megszüntetni, mert annak a kárvallottja egyedül a város. Karácsony Gergely pedig olyan mértékben elmérgesítette és megrontotta a kapcsolatát a kormánnyal, hogy az együttműködés feltételeit a magatartásával, „kaméleonságával, a határozatlan, de nagyon szemtelen kritikáival” egyszer és mindenkorra eljátszotta – mondta Tarlós István.

A főpolgármester a műsorban szólt arról, hogy a főváros működését sikerült stabilizálniuk: 2010-ben 180 milliárd forint volt az adóssága, most a fele, és az is kizárólag fejlesztési hitel. A BKV-nak akkor még mintegy 80 milliárd forintos működési adóssága volt, de a közlekedési társaság 2011 óta működési hitelt nem vett fel, az üzemi eredménye évek óta pozitív és az államit meghaladó béremeléseket sikerült a társaságnál elérni.

A jövőbeni elképzeléseiről szólva elmondta, hogy fokozott energiát fektetnének a környezetvédelemre és a hajléktalankérdésre. A környezetvédelem három fő elemét emelte ki: a közlekedést, a klímavédelmet és a zöldinfrastruktúra fejlesztését.

Tarlós István az utóbbiról közölte, hogy 2016 óta már majdnem 10 ezer fát ültettek el, valamint közparki fejlesztésekre 2015 és 2019 között több mint 5,5 milliárd forintot költöttek.