Elsőként a fehérgyarmati kistérségben indul a Start munkaprogram
Az ország 525 települését érintő, kísérleti jelleggel bevezetendő kistérségi mintaprojekt kezdetén mintegy háromezer ember számára biztosítanak napi nyolc órás foglalkoztatást – mondta a helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy az előkészítési munkák minden kistérségben megkezdődtek.
A hét elemből álló program elsősorban a mezőgazdasági tevékenységekre, így az állattenyésztésre és növénytermesztésre fókuszál, emellett földutak és patakmedrek rendbetételében, belvízelvezető rendszerek karbantartásában, illetve illegális hulladéklerakók felszámolásában is részt vesznek a foglalkoztatottak. Az önkormányzatok és a közintézmények fűtésének biztosítására biomassza kazánprogram indul, központi szervezésben pedig a közutak rendbetétele és karbantartása is elkezdődik a térségekben – tette hozzá Papp Károly.
Az előkészítési munkák minden kistérségben megkezdődtek, elsőként a Fehérgyarmat vonzáskörzetében lévő 46 településen, összesen 1074 ember bevonásával indulhat el hamarosan a foglalkoztatás. A helyi program lebonyolítására erre az évre csaknem 450 millió forintos támogatási keret áll rendelkezésre, amelyből a foglalkoztatottak munkabérét és annak járulékait, illetve az eszközöket finanszírozzák.
Az országosan bevont települések csaknem negyede Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, ahol a fehérgyarmatin kívül további öt kistérség csatlakozhat a mintaprogramhoz – emelte ki a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy más jellegű mintaprojektek is elindultak az országban. Hevesben erdőtelepítési, Dombrád térségében kerékpárút-építési, az államhatár mentén pedig határjelek és határnyiladékok tisztítására irányuló programok kezdődtek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium által az év elején elindított közfoglalkoztatási programba szeptember elejéig 206 ezer embert vontak be – jelezte Papp Károly. Közlése szerint a költségvetés tervezésével párhuzamosan elkezdődött a 2012-es Start mintaprogram kidolgozása, az állami cégek pedig megduplázzák a közfoglalkoztatásba bevonható foglalkoztatotti létszámot.
Jelen mintaprojekt eredményeinek függvényében, szintén jövőre indulhat el egy mezőgazdasági program, amely 94 halmozottan hátrányos helyzetű kistérséget érint – fűzte hozzá a helyettes államtitkár.
Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a tájékoztatón elmondta: a dombrádi térségben zajló mintaprojekt keretében a Tisza töltésén két kilométer hosszan épül ki úgynevezett koronaburkolat, amely egyszerre szolgálja majd az árvízvédelmi és közlekedési célokat. Az igazgató tájékoztatása szerint az építkezésen naponta 120 ember dolgozik, a kiadások finanszírozására 40 millió forint állami támogatást kapott a környezetvédelmi szervezet.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt hétfőn a Parlamentben, az országvédelmi akcióterv egyik fejezeteként beszélt a Start munkaprogramról. A kormányfő kifejtette: ha sikeres lesz az idei próba közmunkaprogram, akkor jövőre az tömegessé válhat, mégpedig elsősorban a mezőgazdaságban, az energiatermelésben és az országos nagyberuházásoknál. „Munkát kínálunk mindenkinek, aki munkaképes” – mondta. Közölte azt is, hogy ha valaki nem veszi fel a munkát a számára felkínált helyen, nem kaphat az államtól pénzt. A megújuló Magyarországon nincs helye a „feketealkalmazásnak”, mindenkinek el kell tudnia számolnia a munkaidejével – hangsúlyozta a miniszterelnök.
(MTI)