Eltűnik az Összefogás
A március 15-i meghívón már nem szerepel az eddigi név
Egy hónappal a választások előtt a baloldali pártok megváltoztatják az eddig használt nevüket: Összefogás helyett mostantól Kormányváltás névvel kampányolnak – írja az origo.hu. A portál szerint az Összefogás szót azért is cserélik le, mert a héten kiderült, hogy Szepessy Zsolt volt monoki polgármester pártja, az Összefogás Párt is listát tud állítani. A választókat pedig megzavarhatja, hogy lesz ilyen név a szavazólapon, miközben a baloldali pártok a saját nevükkel és a saját logójukkal szerepelnek majd.
Szigetvári Viktor, az Együtt kampányfőnöke, az Együtt-PM társelnöke ugyanakkor azt mondta az Origónak: amúgy is tervezték, hogy a kampány utolsó heteiben kevésbé használják az Összefogás szlogent.
– Az utolsó időszakban a szavazólapon lévő információt kell tanítani, az pedig az öt párt neve és logója – mondta Szigetvári.
(origo.hu)