Hirdetés

A kormánypárti politikus kijelentette: Magyar Péterék azt akarják, hogy Brüsszel haladéktalanul elzárhassa a Magyarországra és egyben Szlovákiába vezető, Oroszországból induló olaj- és gázvezetékeket.

Ha ez a katasztrofális brüsszeli terv megvalósulna, a magyar gazdaság teljesítménye négy százalékkal csökkenne, az üzemanyagárak az egekbe szöknének. A gáz és a villany ára négyszeresére, ötszörösére emelkedne. A családok évi 500 ezer forinttal fizetnének többet a rezsiért – fejtette ki.

Deutsch Tamás közölte: az Európai Parlament illetékes szakbizottságában Magyar Péter „brüsszeli pártjának” vezetésével hoztak olyan döntést, amivel ellehetetlenítenék Magyarország és Szlovákia biztonságos energiaellátását. Ráadásul a Magyarországot tönkretevő javaslat tető alá hozásával a Tisza Párt brüsszeli pártja, az Európai Néppárt még büszkélkedik is. „Mindez egy nyílt színi merénylet a Tisza Párt és az Európai Néppárt részéről a magyar és a szlovák energiaellátás biztonsága ellen” – fogalmazott.

A politikus elmondta, mindezért Monika Benovával, Robert Fico kormánypártjának delegációvezetőjével közösen tiltakozó levéllel fordultak az Európai Bizottsághoz.

„Az energiaellátás biztonsága és az alacsony rezsiárak megőrzése a nemzeti szuverenitás elidegeníthetetlen része. Minden ezt veszélyeztető kezdeményezés ellen határozottan fellépünk, és ebben szlovák barátainkra is számíthatunk” – hangsúlyozta Deutsch Tamás, majd úgy fogalmazott, „lassan mondom, hogy Brüsszel és Magyar Péterék is megértsék: megvédjük a rezsicsökkentést, megvédjük Magyarország energiaellátását és megvédjük a magyar családokat!”