Embernek lenni a mocsokban

–„Bár a lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket” – így szól a Nélküled egyik sokatmondó sora. Ön szerint mára már megértették a magyarországiak a lényeget?

– Amikor ezt a dalszöveget írtam, még hatalmas falak választották el a magyart a magyartól. Azóta sok minden megváltozott, a belső magyar és az elcsatolt területek közötti világ sokkal nyitottabbá és átjárhatóbbá vált, lélekben és a valóságban is. Aki most sem érti, hogy mit jelentenek ezek a „nehéz évek”, az sohasem fogja megérteni, és én már túl idős vagyok ahhoz, hogy mindig elmagyarázzam. Beleuntam abba, hogy mindenkit meg kell győznöm a hitemről, értékrendemről. Nem kell! Aki nem érti, az lemarad.

– Ez a korral jár?

– És tapasztalatból ered. Küldetéstudatom is még annyiban van, hogy továbbra is a helyes utat járom, és figyelek arra, hogy ne tegyek olyat, amiben nem értenék egyet a régi önmagammal. Arról már letettem, hogy megváltsam a világot. Az elmúlt csaknem harminc év során rájöttem, hogy nincs sok értelme állandóan nekirohanni a falnak, mert fáj. A motorbalesettel járó tapasztalatom is ráébresztett arra, hogy fölösleges olyan dolgok miatt idegeskednem, amiken nem tudok változtatni. Nem pazarlom az időmet hülyékre és megmásíthatatlan dolgokra. A környező világ azért szerez néha meglepetést, például hogy milyen alakok jelentek meg a magyar politikában, amellett nehéz szó nélkül elmennem.

– Magyar Péterre gondol?

– Rá.

– Pedig először azt akartam kérdezni, mit gondol arról, hogy eltűnt az életünkből…

– Feri?

– Bingó.

– Őszintén szólva csalódottságot érzek, mert ő volt a fő ellenségképem, ha már nem is olyan súllyal és erővel volt jelen a közéletünkben, mint a kétezres években. Angolosan távozott, elvártam volna, hogy ne szívódjon fel csak úgy, ha már felelősségre vonni nem lehetett.

– Mit várt volna tőle?

– Egy bocsánatkérést. Bocsánatot kellett volna kérnie az egész magyar néptől, azt hiszem, hogy megérdemeltünk volna legalább egy ilyen keserédes katarzist. De Feri köddé vált, és ezzel nekem csalódást okozott. Csak a rossz emlékek maradtak utána, semmiféle teljesítmény, semmiféle pozitívum, fölöslegesen volt itt közöttünk, ráadásul miatta kellett szégyenkeznünk sokáig, hogyha a határon túl jártunk.

– Pedig olyan ördögien szépet írt róla.

– Mire gondol?

– „Lucifer szarva tompa, a hetedik napon majd kinő, öltönye véresen ragyog, patáján új Gucci cipő.”

– Azóta a Gucci cipő lekopott a patájáról. Ezt akkor írtam, amikor az emberek tele voltak dühvel és elkeseredéssel. Akkoriban született meg ez a szöveg. Az új emberünkről másképpen és mást írtam.

– Írt dalt Magyar Péterről?

– Az új lemezünkön rajta is lesz, év végén, legkésőbb januárban jelenik meg. Szóval most már ő is a helyén van nálam.

– Meglepődött, hogy színre lépett?

– Inkább az emberek reakcióján lepődtem meg. Ilyen trógerek mindig a felszínre kerülnek, de erre az emberek úgy szoktak reagálni, hogy elfordulnak tőlük, nem pedig a tenyerükön hordozzák őket.

– Az egyik rendezvényükön lejátszották a Nélküledet. Így akarja megszerezni a nemzeti színű pecsétet?

– Demjén Rózsi és Varga Miklós dalát is játszották már, többen is megszólaltak ez ügyben, de hivatalosan nem tudsz mit csinálni, mert ha nem írja át a szöveget, akkor lejátszhatja.

– Nyilván fel akarja használni a dal szimbolikus és érzelmi tőkéjét.

– Nyilván, de mindez nagyon hamisan cseng, nem hiszem, hogy révbe érhet vele. Egy-két embert becsaphat, de aki tudja, hogy ez a dal miről szól, az átlát a szitán. Ezek csak külsőségek, matyó hímzés a semmin. Nagyváradra is román műparasztnak öltözve masírozott be. Lelke rajta.

– Ha már közélet, a Költők és kígyóbűvölők című daluk például a 2006-bos rendőrterrorról szól. Belegondolt abba, hogy manapság már majdnem húszévesek azok, akik 2006-ban születtek? Tőlük az akkori események ugyanannyira távol vannak, mint például tőlem a rendszerváltozás.

– Ez meg is látszik ezeken a budapesti tüntetéseken, amit többek között Hadházyék szerveznek, hiszen az emberek nem is tudják, hogy valójában miért vagy mi ellen tüntetnek. Sajnos ezt a fiatal korosztályt látom tüntetni, de nekik fogalmuk sincsen, hogy ki volt Feri bácsi, és most már tornacipőben sem ólálkodik közöttük. Aki ma törökülésben ül valamelyik hídon, az nem tudja, hogy ugyanezért mit kapott Budaházy György annak idején. Diktatúráznak, miközben a rendőr szépen kéri őket, hogy legyenek szívesek felsétálni a járdára…

– Ön rockzenész, miért nem rokonszenves ez a fajta lázadás? A rock lázadó műfaj, sőt, rendszerellenes.

– Ebből a lázadó igaz, de a rendszerellenesség nem, mert ha egy rendszer pont azt képviseli, amiben én hiszek, akkor miért szállnék szembe vele? Igyekszem valami mellett kiállni, nem pedig valami ellen küzdeni, de az egyik cselekedet hozza a másikat, mert ha leteszem a voksomat valami mellett, akkor akaratlanul is szerzek ellenségeket, ördögi kör ez.

– Ön sem kerüli a politikát a dalszövegeiben, de mit gondol arról, ahogyan Caramel beszélt a koncertjén („ezek a f*szfejek annyit tanultak meg a kib*szott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket”)? A Pogány Induló nevű rapper fellépésein pedig „mocskos Fidesz”-t kiált a közönség.

– Amikor elkezdtem dalszövegeket írni, először mindig édesapám asztalára tettem, ha elkészültem eggyel. Megmutattam neki, és fel sem merülhetett volna, hogy valami hasonlót jóváhagyjon. No, nem azért mutattam meg neki, mert az engedélyére volt szükségem, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy nem akarok egy bizonyos szint alá süllyedni. Azt gondoltam, hogy ha apámnak megfelel, akkor talán jó úton járok. Ezek a srácok nem ezt teszik. Nagyon fiatalok, nincs sok színpadi tapasztalatuk, a közönségük pedig a saját korosztályuk, és ezek a gyerekek valamiféle szabadságként élik meg, hogy azt mondhatnak a színpadon, amit csak akarnak. Nem hiszem, hogy otthon így beszélnének a szüleikkel, a koncerteken élik ki magukat, a színpadon és a nézőtéren. Ez el fog múlni. Van egy még szomorúbb dolog.

– Éspedig?

– Az a szomorú, hogy ennek a viselkedésnek kedvez a korszellem, a média és az üzlet is. A tüntetéseken sem gondolkodó emberek beszélnek, hanem felengednek minden kölyköt, hogy nulla szónoki tapasztalattal beleüvöltsön valami trágárságot a mikrofonba, mert így egyszerűbb valamilyen reakciót kiváltani, mint értelmes beszéddel.

– Fankadeli – akivel korábban szereztek egy közös dalt – most azzal került be a hírekbe, hogy „betiltaná” az említett rapper kecskeméti koncertjét, mert a droghasználatot népszerűsíti a dalszövegeiben. Erről mit gondol?

– Hallom, hogy sokan a droghasználatáról és annak népszerűsítéséről írnak „szövegeket”, erről énekelnek a színpadon, a közönségük pedig visszhangozza. Ha ennek teret adunk, akkor nincs sok értelme a drog ellen beszélni az iskolákban, hiszen ha az állami intézményekben mindent megtesznek, hogy lebeszéljék a fiatalokat a szerhasználatról, akkor egyesek hogyan népszerűsíthetik a drogozást állami rendezvényhelyszíneken vagy államilag támogatott fesztiválokon? Ez nonszensz… de visszatérve az előző kérdésre: én nem írok ilyeneket, nem mondok ilyeneket. Nem szenteskedem, gimnazista korunkban ha kimentünk focizni, úgy beszéltünk egymás közt, mint a kocsis, de ez elmúlt, otthon eszembe sem jutott volna így beszélni.

– Ám aki a színpadon áll és így beszél, az legitimálja ezt a beszédmódot.

– Ez igaz. Az egész társadalom morális szintje egy bizonyos szint alá süllyedt, nem kell magyaráznom, hogy milyen műsorok futnak hatalmas sikerrel a televízióban, hogy milyen emberkék kerülnek színre a különböző csatornák segítségével, vagy miképpen „nyomulnak” az influenszernek nevezett senkiháziak. Ahogy a fiatalabb Bödőcs Tibor mondta annak idején: az ilyeneket dobtuk először a tábortűzre.

Tragédia. Semmihez sem értő, bunkó, bugyuta, hülyeségükre büszke figurákat ünnepelnek és ünnepeltetnek velünk, és ők ebből megélnek, ők a fiatal nemzedékek példaképei. Nem jó már ez a világ.

– Optimista vagy inkább pesszimista a jövőnket illetően?

– Úgy látom, hogy válaszút előtt állunk a következő évtizedben. Most fog eldőlni, hogy csak lassítani tudjuk-e a pusztulást, vagy képesek leszünk új irányt szabni a sorsunknak, de az is lehet, hogy még nagyobb sebességbe váltjuk a pusztulást és száguldunk a megsemmisülésbe. Most rossz irányba megyünk, ez tagadhatatlan. És most nemcsak az esztelen zöldítésre gondolok, hanem az emberek viselkedésére, gondolkodására is. Szerencsére látom, hogy sokan keresnek kiutat. Remélem, hogy sikerrel járunk.

– Ebben nekünk mi a felelősségünk?

– Ezeket a folyamatokat nem ön vagy én fogom megváltoztatni. Változtatni nem nagyon tudsz, csak a saját életedet tudod rendben tartani és a gyermekednek, unokádnak megpróbálsz mindent elmondani és megtanítani, hogy életben maradjon és feltalálja magát ebben a szép új világban.

– „Ember legyél a mocsokban, s a csőcselék között állva”?

– Valahogy így. Ha megtanítod, hogy fejben elviselje azt, ami körülöttük van, akkor a gyermeknek rend lesz a fejében és boldog élete lesz, ha nem, akkor olyanná válik, mint a Z generáció többsége, akkor ez eléggé kétségbeejtő, mert ezek a gyerekek elveszettek, nem találják a helyüket a világban.

– Az ön lelkét mi tartotta meg?

– Minket azért nem visel meg ennyire ez a digitális pestis, mert volt stabil családi hátterünk, „erős” gyermekkorunk, ami simán kihúz ebből a mocsárból. Minket nem tud berántani egy kommentáradat, hiszen mit érdekel engem, hogy mit írogat rólam Gipsz Jakab? Ezek a gyerekek meg belerokkannak, ha nem felelnek meg a kortársaiknak. A gödöllői tragikus öngyilkossághoz hasonló hetente-havonta előfordul, és erről nem ezek a kölykök tehetnek, hanem azok, akik ilyen társadalmat teremtettek nekik és ennyire kiszolgáltatottá, gyengévé tették ezt az egész nemzedéket. Kit érdekel, hogy mit gondol rólam egy senkiházi? Ötvenhat évesen tán engedélyt fogok kérni, hogy mit és hogyan csináljak?

– Önnek mit jelent a nemzeti összetartozás?

– Nekem mindig is teljesen természetes volt, nagyon örülök, hogy most már napja is van, és szükség is volt erre, főleg azokban az időkben, amikor elkezdtünk róla beszélni, gondolkodni. De ez az érzés nekem olyan természetes, mint a lélegzetvétel, mint az, hogy itthon magyarul beszélünk és a családomban biztonságban érezhetem magam. A zsigereimből jön. Határok ide vagy oda, számomra magyar és magyar között csak egyenlőségjel van, ez ilyen matematika. Most már csak az igazán suttyóktól és tudatlanoktól lehet hallani románozást.

– De ők is magyarok.

– Ők éppen az aktuális hírekre reagálva lesznek magyarok vagy tagadják meg azonnal a magyarságukat. Lásd ezt a George Simion-ügyet. Orbán Viktor rendkívül diplomatikusan elmondta, hogy együttműködnek azzal, aki megnyeri a választást, bárki legyen is az. Erre fel sokakban felhorgadt a magyarságérzés, és olyanok, akik a saját életükben egy pillanatig sem gondolkodnak el azon, hogy mit jelent magyarnak lenni, hirtelen nagy magyarok lettek, és elkezdték félteni az erdélyieket a miniszterelnöktől. Ez a hevületük csak a választásokig fog tartani, aztán a határon túliak is voksolnak, és ha nem úgy, ahogyan ezek elképzelik, akkor hirtelen megint románok lesznek. Én ezt a diplomatikusságot megtanultam az egyik első erdélyi koncertünkön.

– Mi történt?

– Nem fogtam vissza magamat, kemény dolgokat mondtam a színpadon, és utána elbeszélgettem egy székely emberrel, aki elmondta, hogy egyetért azzal, amit mondok, de „te holnap hazamész, én meg itt maradok, úgyhogy kérlek, úgy beszélj a színpadról, hogy nekem holnap is itt kell élnem, és el kell viselnem szavaid következményét”.

– Január 24-én lesz az Ismerős Arcok nagykoncertje a Papp László Sportarénában, addigra meg fog jelenni az új lemezük is. Mire számítsunk?

– Nem múltba merengő album lesz, hanem inkább az elmúlt évek történéseire reagálnak a dalok. A társadalomnak tükröt tartó album lesz, és igazi örömzenélés, hiszen ismét belekóstoltunk mindenféle műfajba. A billentyűsünk, Lecsó elhagyta a zenekart, a helyére pedig Papp Gyula érkezett, ő egy élő legenda. Páratlan zenei tudását is elhozta a zenekarba, és már írtunk is közös dalokat. Annak pedig igazán örülök, hogy Bodrogi Gyula bácsi olvassa fel azt a rövid versemet, amiben megírtam, hogy mit jelent nekem a hazám.