A Készenléti Rendőrség vonatkísérő járőrei intézkedtek a két férfi ellen a Budapest-Bécs között közlekedő személyvonaton, mert semmilyen irat nem volt náluk. Győrben leszállították őket a vonatról, átvizsgálták a ruhájukat, és egyiküknél kábítószergyanús anyagot találtak.

Hirdetés

A győri rendőrök ezután előállították, majd – mivel a drogteszt mindkettejüknél pozitív lett -, kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozók felvették a kapcsolatot a német rendőrséggel, amely – miután megállapították a személyazonosságukat – azt közölte, hogy mindkét férfi ellen nemzetközi körözést rendeltek el erőszakos bűncselekmény gyanúja miatt. A két férfit ezután őrizetbe vették – olvasható a közleményben.

Csütörtökön a bajor rendőrség arról számolt be internetes oldalán, hogy három 24 éves német fiatalt gyanúsítanak egy Landsberg am Lechben elkövetett emberöléssel. Egyiküket Augsburgban fogták el, a két másikat pedig Magyarországon, Győrben, és a német ügyészség kéri a kiadásukat – közölték.

Korábban írtuk

Német lapok arról számoltak be, hogy szombat este súlyos sérülésekkel találtak rá Landsberg am Lechben egy 26 éves, segítségért kiáltó férfire, akit kórházba vittek, de hétfőn meghalt.