Fotó: ShutterStock/Suti Stock Photo (illusztráció)
Hirdetés

Fűrész Tünde kiemelte: decemberben, januárban és februárban a születések száma közel 9 százalékkal nőtt, és a teljes termékenységi arányszám, ami a gyermekvállalási kedvet mutatja, 1,55-re növekedett. Erre, mint mondta, 40 éve nem volt példa. Hozzátette: ezen a télen kétszer annyi házasságot kötöttek Magyarországon, mint egy évvel korábban.

Arról is beszélt, hogy mivel a halálozások száma mindhárom hónapban csökkent, a természetes fogyás 36 százalékkal mérséklődött.

A Kopp Mária Intézet elnöke szerint a pozitív népesedési adatok összefüggésben vannak a kormány által bevezetett családvédelmi akciótervvel, aminek minden eleme igénybe vehető a koronavírus-járvány idején is, sőt néhány könnyítést – határidők kitolása, igénylés egyszerűsítése – is tettek.

Üdvözölte az édesanyák későbbi elhelyezkedését segítő új intézkedéseket is, amelyek értelmében júliustól a cseden, gyeden vagy gyesen levő édesanyák ingyen tehetik le az első nyelvvizsgájukat, valamint a KRESZ-tanfolyamot és -vizsgát.