Kiemelték: idén a koronavírus-járvány miatt még nagyobb felelősség hárult a pedagógusokra, akik ebben a helyzetben is, mind a tavasszal bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarend idején, mind szeptembertől, az oktatás hagyományos formában történő újraindítását követően kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és nyújtanak.

Hirdetés

Ezekben a hetekben különösen nagy szükség van a pedagógusok és a szülők együttműködésére annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés az óvodákban és az iskolákban is eredményes legyen – hangsúlyozta a szaktárca.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton is köszönetét fejezi ki a pedagógusoknak a fegyelmezett, felelősségteljes együttműködésért. Fontos, hogy az óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, tanítók, tanárok továbbra is nagy gondot fordítsanak a járványügyi szabályok betartására az egészség megőrzésének és az oktatás-nevelés zavartalanságának érdekében – közölték.

Korábban írtuk