„A természeti erőforrások, mint például a víz, nemzetünk közös öröksége, ezért a fenntartható fejlődés a 2012-ben elfogadott Alaptörvény alapelveinek egyike. Miközben a világ számos része vízhiányban szenved, Magyarország szerencsés földrajzi, geológiai és hidrogeológiai adottságainak köszönhetően jó minőségű vízforrásokban gazdag, így nemzeti kincsként tekintünk a tiszta vízre” – tette hozzá.

Hirdetés

Raisz Anikó hangsúlyozta, a magyar kormány a jó minőségű víz biztosítása és a természetes vízkészleteink védelme érdekében kiemelt figyelmet fordít vizeink állapotára és civil kezdeményezések támogatásával is mindent megtesz azért, hogy a folyók mentesek legyenek a hulladéktól és a szennyeződésektől.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarország nemzeti programjában szerepet kap az oktatás és a szemléletformálás is, így például a vízzel kapcsolatos környezeti nevelési program, az úgynevezett BISEL (Biotic Index at Secondary Education Level) hatékony eszköz arra, hogy a diákokat közelebb hozza a vízgazdálkodás és a környezetvédelem kérdéséhez. Emellett fontos a közös, ágazatokon átívelő fellépés, így a határon átnyúló együttműködés, amit tovább erősítenek a Water Action Agendában megfogalmazott közös vállalások – jelentette ki Raisz Anikó az EM közleménye szerint.

Korábban írtuk