Még véletlenül sincs kiegyezés az Orbán-rendszerrel – hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártja október 23-i rendezvényén kedden Budapesten, a Magyar Rádió volt épülete előtt.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Sneider Tamás úgy fogalmazott: Magyarországon „enyveskezű bolsevizmust épít a világ legnagyobb tolvaja”.

Többször is párhuzamot vont a kommunista rendszer uralma alatt és a napjainkban történtek között, egyebek mellett a kitelepítéseket a kilakoltatásokkal, az iskolák államosítását az önkormányzatoktól elvételükkel, a forradalom utáni emigráció százezres emberveszteségét az utóbbi évek kivándorlásával állította párba. A kommunisták Szovjetuniót kiszolgáló magatartásához azt hasonlította, hogy a magyar miniszterelnök Oroszország és Vlagyimir Putyin „legelkötelezettebb szolgája” Európában.

Az ellenzéki politikus közölte, napjainkban „szóról szóra ugyanaz történik, mint az elmúlt bolsevik rendszer alatt”, amit „Rákosi felépített, Kádár folytatott, és Orbán pontosan látta, hogyan működik” és hogyan mentették át hatalmukat a korábbi szereplők.

Azt mondta, ez a rendszer nem fog puhulni, egyre durvább lesz, a Jobbikhoz pedig az álljon, aki vállalni tudja a rendszer megdöntéséért folytatott nehéz, kemény harcot.

„Nem hátrálhatunk meg, nincs, hova hátrálnunk” – mondta, korunk legfájóbb problémájaként említve, hogy soha ilyen ütemben nem fogyatkozott még a nemzet, hiszen az elmúlt nyolc évben egymillióval lett kevesebb magyar a Kárpát-medencében.

A Jobbik elnöke arról beszélt nemzetiszínű és pártzászlókat, valamint árpádsávos lobogót magasba emelő, általa több ezresnek mondott közönsége előtt: a pártot ért „minden ocsmány támadás” ellenére „többször annyian vagyunk, mint a választás idején, erőnk van és erőt mutatunk”.

Sneider Tamás hangsúlyozta, 1956-ban is azokat a rendszereket támadták, amelyek a rendszer fenntartásának részesei voltak, ezért arra hívta fel követőit, hogy a törvényesség határáig elmenve küzdjenek, az ellenzéki politikusokat pedig arra, bojkottálják azokat a tévécsatornákat, amelyekbe csak akkor hívják be valamelyiküket, „amikor mocskolni lehet”.

Stummer János, a Jobbik alelnöke azt mondta, a magyarok ma még csak maguk elé mormolják a szabadság, az igazságosság és a biztonság iránti vágyukat, de hangosan ki kell mondaniuk ezt.

A politikus szerint semmi nem változott 1956 óta, „a zsarnok és csatlósai ugyanúgy árulják a hazát most is, csak a vörös mellé álcaként magukra aggatták a fehér és a zöld színeket”.

Murányi Levente ’56-os harcos azt hangoztatta beszédében: a magyarok 62 éve megnyerték a forradalmat, de elvesztették a – világ legnagyobb hadserege ellen vívott – szabadságharcot. Kijelentette, nagy harc vár a Jobbikra, mert ennél is hatalmasabb a mai ellenfél.

„Ha kitartunk és nem dőlünk be Orbán Viktor hazudozásának, higgyétek el, miénk a győzelem” – fogalmazott, hozzátéve, a rendszer saját magát fogja tönkretenni, ezt kell „segíteni”.

Gulyás Balázs publicista szerint „rendszert kell dönteni”, és ’56 erkölcsére, szellemiségére alapozva felépíteni a nem korrupt, szuverén, de európai országot, mert a mai állapotokat sem 1956-ban, sem 1990-ben, sem 2010-ben nem akarták a magyarok.

Ezt követően a demonstrálók egy kisebb csoportja az MTVA székházához buszozott.

Friss: A Jobbik október 23-ai rendezvényének résztvevői megérkeztek a közmédia Kunigunda útjai székházához, ahol folytatódik a nemzeti ellenállás demonstrációja a szabad, igazságos és biztonságos Magyarországért. Ide jelentett be demonstrációt Hadházy Ákos is az ellenzéki tüntetésen.

A jobbikosok már ott vannak, és véletlenszerűen kifejezéseket skandálnak: 

2006; Rákosi tévé; hírhamisítók, Észak-Korea; hazaárulók; Orbán egy g*ci; kommunisták vagytok; patkány tévé; Hová lett a nyelvetek, Orbán s*gge tiszta lett!; a s*egg az új száj stb. 

A Jobbik videójába beszűrődő párbeszédek tele vannak káromkodással, Orbán Viktor szidalmazásával. Nem zárható ki, hogy a Jobbik értelmiségi holdudvara vonult a tévészékház elé.

https://www.facebook.com/JobbikMagyarorszagertMozgalom/videos/2203231506669613/

Most már Jakab Péter szóvivő ordibál a székház előtt, és hergeli az egybegyűlteket. A jobbikosok körében már felmerült, hogy behatolnak az épületbe, de egyelőre lebeszélték erről egymást.

Gepostet von Jobbik Magyarországért Mozgalom am Dienstag, 23. Oktober 2018

Gepostet von Vadhajtások.hu am Dienstag, 23. Oktober 2018

A tüntetők átmennek a Fidesz székházához. 

❗ Az MTVA Kunigunda utcai székházától átmegyünk a Fidesz Lendvay utcai székházához. Aki magyar, velünk tart❗

Gepostet von Jobbik Magyarországért Mozgalom am Dienstag, 23. Oktober 2018

A tüntetők már a Fidesz székházához értek, ahol, ahogy eddig, kiabálnak. Most épp azt kiáltozzák, hogy „Soros György vagyok” és „Migránsok vagyunk”.

Gepostet von Jobbik Magyarországért Mozgalom am Dienstag, 23. Oktober 2018

Egy busznyi jobbikos tüntet a Lendvay utcánál.

Gepostet von Informátor am Dienstag, 23. Oktober 2018

Sneider Tamás bejegyzéséből az is kiderül, mire ment ki a játék, miért provokálták a rendőrséget: 

Talán még Orbán Viktor álmát is rendőrsorfal őrzi ma éjszaka. Nem ismerős ez valahonnan? Mintha Gyurcsány Ferenc a maga idején ugyanilyen eszközökkel védekezett volna az igazság ellen. Ő nem járt sikerrel ezzel a módszerrel.

ELKEZDŐDÖTT! – A kormány a nemzeti ünnepen kénytelen volt rendőrsorfal mögé bújtatni mindent, amihez köze van. Az MTVA…

Gepostet von Sneider Tamás am Dienstag, 23. Oktober 2018

Cikkünket frissítjük!