Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke
Hirdetés

A fideszes parlamenti képviselő közérdekű adatigénylésben kérte a megyei testületet arra, hogy küldjék meg számára azt az igazolást, amit Czeglédy Csabának állítottak ki a hároméves joggyakorlat leigazolására, és amely egyben előfeltétele volt a jogi szakvizsgára való bocsájtásnak.

Csalással szerezte meg jogi szakvizsgáját Czeglédy?

Posted by Budai Gyula Országgyűlési Képviselő hivatalos oldala on Wednesday, March 24, 2021

Mint ismert, Gyurcsányék ügyvédje akkor szerezte meg a képesítést, amikor főállású szombathelyi alpolgármesterként dolgozott – az idevonatkozó rendelet ugyanakkor egyértelműen kimondja, hogy csak jogi képesítéshez kötött, főállású munkakörben töltött szakmai gyakorlati idő számítható be a szakvizsga előfeltételeként, és az alpolgármesteri tisztség nem ilyen – írja az Origo.

Korábban írtuk