Az erdélyi vasútépítés történetét a kiegyezéstől az első világháború kitöréséig nyomon követő kiállítás a Közlekedési Múzeum gazdag archívumának eredeti fotógyűjteményére támaszkodik. A kor híres fotográfusai, többek között Erdélyi Mór, vagy Klösz György felvételei őrizték meg ezt az izgalmas időszakot az utókor számára. A képek alkotói nem csak a vasútvonalak építését dokumentálták, hanem az átformálódó tájat és benne a környezetét építő embert is, így adva történelmi, szociológiai, technikatörténeti szempontból is érdekes összefoglalót a korszakról.

A kiállítás arra is vállalkozik, hogy képet adjon a korabeli Erdély gazdasági fejlődéséről: hogyan jutott el a kiegyezéskor vasútvonallal egyáltalán nem rendelkező országrész a 47 évvel későbbi 2384 km hosszú vasúthálózat kiépítéséig. A kiállított dokumentumok a fővonalak mellett a vicinális vonalakról, a beruházások finanszírozásáról, valamint a nehéz terepviszonyokra adott technikai válaszokról, a műszaki bravúrokról is megelevenedő képet festenek.

A kiállítás most a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban lesz látható november 5-től január közepéig. A tervek szerint ezután január végétől áprilisig Gyergyószentmiklóson, áprilistól pedig Nagyváradon lesz látható a Közlekedési Múzeum vándorkiállítása.