Erdélyi politikus: aki Bukarestben „szuverenista”, az magyarellenes

– Ön az Erdélyi Magyar Szövetség vezetőjeként már a kampányidőszakban nyíltan Nicușor Dan támogatására szólította fel az erdélyi magyar választókat. Ilyen jó a megérzése?

– Aki az erdélyi, ha úgy tetszik, a romániai mindennapokat ismeri, és nem követi el azt a hibát, hogy csupán – a nem kis mértékben – politikailag befolyásolt sajtót figyeli, hanem az átlagos polgárok véleményét is kikéri, tudhatja, hogy óriási az elégedetlenség és az elkeseredettség.

A leadott 9,5 millió szavazat 80 százaléka valamely rendszerellenes jelöltre ment!

Én azon csodálkozom, hogy ezt a kormánypártok és köztük az RMDSZ vezetői nem tudták bemérni.

– Miért jutottak ilyen kutyaszorítóba a „hagyományos pártok”?

– A helyzet az, hogy a három kormánypárt, a szocialisták, a nemzeti liberálisok és az RMDSZ 51 százalékos vékonyka többséggel rendelkeznek a parlamentben. Ehhez képest a közös jelöltjük, Crin Antonescu csupán 20 százalékos eredményt ért el. Lehet ekkorát hibázni a politikában, de általában akkor ennek következményei is vannak. Lettek is, hiszen a legnagyobb kormánypárt, a szocialisták adta miniszterelnök, Marcel Ciolacu a választás másnapján lemondott. A nemzeti liberálisok esetében nem volt kinek lemondani, mert ott a novemberi államelnökválasztáson elért katasztrofális eredmény miatt vonult vissza az akkori pártelnök, Nicolae Ciuca. És éppen Ciuca dicstelen szereplése mutatott meg még egy dolgot, amit nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni: nem lehet a választókat a végletekig hülyének nézni. Crin Antonescu jelöltsége pedig éppen ezt jelentette.

– Miért?

– Olyan emberről beszélünk, aki számos funkcióban (pártelnök, ideiglenes államelnök, szenátusi elnök, miniszter stb.) hozott csapnivaló teljesítményt, tíz éve nem szerepelt a közéletben, és összesen öt teljesen terméketlen mandátumon át (két évtizedig) ült a parlamentben. Tankönyvi példája annak a politikusnak, akiből elege van mindenkinek. És a magyar vonatkozása sem elhanyagolható, hiszen

Antonescu volt az, aki 2012-ben meghiúsította az önálló marosvásárhelyi magyar orvosi kar létrehozását, hogy csak egyet említsek a magyar közösség érdekeivel összeférhetetlen ügyeiből.

– Magyarországon leegyszerűsítve „globalistának” nevezik Nicușor Dan-t, a bukaresti főpolgármestert. Miért lenne jó a magyaroknak, ha ő nyerné meg a választást?

– Egyet tisztázzunk: a romániai közélet és maga a társadalom szinte semmiben sem hasonlít a magyarországira. Egy nálunk „globalistának” címkézett politikus pesti mérce szerint minimum mérsékelt jobbközép értékrendűnek számít. Arról nem is beszélve, hogy

aki Bukarestben „szuverenista”, az erdélyi magyar szempontból szélsőségesen nacionalista és szinte biztosan magyarellenes.

Ezért tartom kapitális hibának, hogy igen leegyszerűsítő módon, nem egy budapesti nemzeti érzésű véleményformáló, potenciális szövetségesként tekint George Simionra és pártjára, az AUR-ra, csupán azért, mert globalizációellenesnek hirdetik magukat. A kérdésre adandó válasz egyébként le is egyszerűsíthető: azért jó nekünk, ha Nicușor Dan fut be elsőnek, mert akkor nem a szélsőségesen magyarellenes Simion győz.

– Bővebben?

– Az sem mellékes, hogy Nicușor mögött mégiscsak van egy komoly önkormányzati teljesítmény, és ezzel együtt egy rendszer- és korrupcióellenes múlt is, amivel sok erdélyi magyar tud azonosulni. Simionra visszatérve, nem kis aggodalommal figyelem, hogy a magyarországi kormánypártok hogyan oldják majd fel azt az érdekellentétet, ami az erdélyi magyarok létkérdése – jelesül, hogy a bukaresti szélsőségesek gyengék maradjanak – és aközött feszül, hogy éppen ezek az erők azok, amelyek egyre jobb kapcsolatot tartanak fenn az európai nemzeti radikálisokkal, Marine Le Pen, Matteo Salvini, vagy épp Giorgia Meloni pártjával. Nevezett pártvezetők egyébként – különböző intenzitással ugyan – de gratuláltak Simion sikeréhez.

Számunkra Erdélyben ebben a helyzetben pedig az lenne a hasznos, ha Budapest elhatárolódna Simiontól, mert arról is beszélni kell, hogy ennek az alaknak itthoni magyar támogatói is vannak, főként a magyar kormány migráció- és háborúellenes üzeneteivel való egyezések miatt.

– Meglepődött, hogy milyen arányban nyerte meg az első fordulót George Simion?

– Nem. Ismét csak a mindennapokra tudok hivatkozni. George Simion egy politikai kalandor, aki remek ütemben ült fel az általános elégedetlenség és a román politikai rendszert három és fél évtizede meghatározó mostani kormánypártok szerencsétlenkedései okozta hullámokra. Gyakorlatilag amit az elmúlt másfél évben a kormány elronthatott, el is rontott:

rekord államháztartási hiány, az ígért reformok elmaszatolása, elszabadult államadósság, pofátlan korrupció és ennek tetejébe a novemberi államelnökválasztás eredményének megsemmisítése.

Csak „Gyurcsány mestert” tudnám idézni: „Európában ország még ilyen böszmeséget nem csinált…” Simion brutálisnak mondható 41 százalékos eredménye elsősorban a társadalmi protestnek, másodsorban annak a gátlástalanságnak köszönhető, mellyel „hősünk” ezt a maga érdekeire felhasználta.

– Mire számít, mi lesz, ha George Simion nyeri meg a választást? Jöhet a közigazgatási reform – a magyar többségű megyék beolvasztása, a magyar nyelvet korlátozó törvények és a többi –, vagy Simion ennél óvatosabb duhaj?

– Ebben az emberben véleményem szerint semmi óvatosság nincs. A veszélyessége elsősorban nem is abban áll, hogy sorban következnek majd a magyarellenes hőzöngései, hanem abban, hogy győzelme esetén már másnap működésképtelenné válik az ország. Pártjában nincsen olyan szakértői gárda, amely akár csak egy negyed kormányt vezetni tudna. Arról nem is beszélve, hogy a választások második fordulója után új kormánynak kell alakulnia, mert a szocialista miniszterelnök lemondott. Simion pártja mögött jelenleg parlamenti többség sincs. Ráadásként Romániát a külföldi hitelek tartják életben és a nemzetközi pénzpiac már attól is görcsbe rándult, hogy Simion az első fordulót megnyerte.

Magyarán Simion győzelme esetén még mélyebb politikai válság és gazdasági összeomlás vár ránk.

Ez pedig sokkal veszélyesebb ránk, erdélyi magyarokra nézve, mint a szinte borítékolható magyarellenes kirohanások.

– Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, 2000-ben „csak” 28,34 százalékot szerzett. Miben más a mostani helyzet? Visszatér a román politika a múltba, vagy más oka van a mostani választási eredménynek?

– Romániában legalább háromféle társadalmi törésvonal tevődik egymásra. Az egyik egy klasszikus, az elégedetlen szélsőséges nacionalisták versus a mérsékeltebbek. Ez csúcsosodott ki Vadim 2000-es kiemelkedő eredményében. A másik, a korrupcióellenes reformpártiak és a rendszert alkotó „régi” pártok közötti. Erre volt példa Iohannis győzelme 2014-ben, amikor sokan reméltük, hogy majd változás következik. Nem következett és a mostani helyzet egyik oka éppen ez a csalódottság. A harmadik pedig teljesen újkeletű, a globalisták versus lokalisták nyugati világon belüli küzdelme, amely egészen torz módon képződött le a román viszonyok között. Ebben a zűrzavarban kellett választania a romániai polgárnak most vasárnap. Láttuk, hogyan sikerült. És hogy még bonyolultabb legyen a kép,

mára a román állampolgárok mintegy húsz százaléka emigrált, és ennek a diaszpóra románságnak is teljesen sajátos választási szempontjai vannak.

– Simion 20 százalékkal vezet Nicușor Dan előtt, ilyen hátrányból szinte lehetetlen nyerni, de Romániában még lehetnek csodák. Mire számít?

– Inkább azt mondom el, miben bízom. Egyrészt a mérsékelt és reformpárti jelöltnek, Nicușor Dannak jóval nagyobb választói tartalékai vannak ellenfeléhez képest. Másrészt a választók egy részét talán megbékíti az a helyzet, hogy világos üzenetet küldtek a kormánypártoknak és ennek következménye is lett, hiszen a teljesen alkalmatlan szocialista miniszterelnök lemondott. Az is fontos, hogy most már bizonyos, hogy változás lesz, egyszerűsödött a kép, és már csak egy kérdés maradt: a változás milyen irányú lesz? Esetünkben pedig nem csupán az Európában eddig ismert döntést kell meghozni jobb- és baloldal, kelet vagy nyugat, reform vagy korrupció között, hanem egy ennél zsigeribbet: békességet vagy zűrzavart akarunk?