A keresztény hit nem csupán elvont filozófiai vélekedés, hanem hivatás és program, amely arra szólít, hogy az evangélium szellemében alakítsuk magunk körül a világot – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) megnyitóján pénteken Budapesten.Erdő Péter a katolikus egyház társadalmi tanítását és szerepvállalását bemutató kétnapos rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte: Jézus tanítása ma is világosság, „ragyogó nap, amely irányt mutat” és „jelzi az ösvényt” a mindennapi életben.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A bíboros hozzátette: a Kattárs célja, hogy a résztvevők közösen keressék Krisztus válaszát a jelenkor társadalmi kérdéseire, megosszák egymással ismereteiket, tapasztalataikat, valamint erőt és lelkesedést merítsenek egymás sikereiből.
    
Tarlós István, Budapest főpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: „olyan világkorszak küszöbén állunk, amely megkérdőjelezi az emberi jóságot és az Istenben való igaz hitet, és csak a technikát, a haszonszerzést és a kényszeresen fenntartott fejlődést élteti”. Ezért is fontos, hogy az idei Kattárs egyik központi témája az irgalmasság – tette hozzá.
    
A főpolgármester kitért arra, hogy a rendezvény másik központi témája idén az 1700 éve született Szent Márton. Azt mondta, a tours-i püspök kora és a 21. századi Európa között sok hasonlóság van. Szent Márton korában hatalmas politikai és társadalmi zűrzavar kezdett elhatalmasodni a Római Birodalomban, amely a 3. századig a világ vezető hatalma volt, de a 4. században hanyatlani kezdett. Ma is erősödnek jelenségek, tendenciák, amelyek Róma bukásához vezettek. Nemcsak a népvándorlás, ez a jövőt meghatározó és teljesen átalakítani akaró folyamat a közös e két időszakban – tette hozzá.
    
Tarlós István úgy fogalmazott: „mialatt az oly biztosnak hitt világunk szétesőben van, egyesek lehunyt szemmel, befogott füllel és sajnos teli torokból tagadják ennek a pusztulásnak a tényét is. Sőt a fejlődés nagyon is humánus, természetes lépcsőjének tekintik. Veszedelmes fogalommá vált a fejlődés, és úgy tűnik, újabban a szolidaritás is” – mondta a főpolgármester.
    
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke arról beszélt, hogy a rendezvény a „szeretet seregszemléje”, ahol a résztvevők megmutatják, hogy egyének és közösségek milyen sokféleképpen tudják megvalósítani a felebaráti szeretetet.
    
Az MKPK elnöke rámutatott: az eseményen megtapasztalható, hogy a sok nyomorúsággal és keserűséggel teli világban mennyi szépség és emberi jóság is rejlik.
    
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár azt hangsúlyozta: a szociális területen dolgozóknak szükségük van példaképekre. Ilyen példaképek lehetnek a katolikus egyház szentjei, de a különböző egyházak karitatív szervezetei is.
    
A megnyitón részt vett Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök és felesége, valamint Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye is.
    
A negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket tartanak aktuális társadalmi kérdésekről, például a menekültválságról és a klímaváltozásról. A Szent Márton-év és az irgalmasság szentévének alkalmából a program részeként e két témában tartanak konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
    
A Március 15. téren a nagyszínpadon, illetve a Belvárosi plébániatemplomban lesznek koncertek, gyermek- és lelkiségi programok is. A téren felállított sátrakban pedig egyházi szociális intézmények és civil szervezetek mutatkoznak be és tartanak beszélgetéseket.
    
Az idei Kattárs újdonságaként a programok között megjelenik a sport is, a rendezvényen elsősorban a sport társadalmi szerepét és közösségépítő erejét szeretnék bemutatni a szervezők.
    
A részletes program megtalálható a kattars.hu oldalon.

MTI